Summa Agria – Északi vidékek első keserves hadjárása

Biz az elmaradásom vagyon az kínokkal kövezett útról, melyet még mögöttünk hagyott óévünk Mindszent havának 19. és 22. napjai közt vérző sebekkel borított tagokkal tett meg az Hadbíró Uram hírnevén felbuzdult felkelő bandérium élén asszonyom s jómagam. Sebeink gyógyulását követően vetém szavaim az iródeákok elé, hogy az dúlásunk híre messziföldön rettentse az Király Urunk hadai elé állni merészelőket!


Néma és komor arcokkal készültek a vitézek az eleddig nyugton lázadoni engedett északi hegyvidékek közé csapni, akárcsak az szél elől barmait hajtó paraszt ostora. Kardjaink megfenetnek, zászlaink kibontatnak, s hajnali pírral az eget veresre festve indul meg az sereg az önveszélyes jellemű Telekiek ősi hajléka, Szirák felé.

Út közben az pusztulás és szegénség jelei mindenütt. Az falvak népe félve les csak ki erdőből s lápból midőn a legények vitéz ellenfél után kutatnak. Ám mindhiába, az büszke, fehérre festett falak alá érve még egyetlen penge sem csattant, egyetlen pattantyú sem dörrent. Üres minden.

Szállásunk az kastély oldalsó házikójának tetőfedele alatti kis szobácskában vala, melynek elrendezése az giccs és az praktikum közt leledzett. Szerencsénkre estéli szórakozásunk az szánalmas feredőmedencék, némi kedves eleség, egymásnak nyújtott társaságunk, és nem utolsónak tekintve az hadi televízió által megadva vala.

Szomorú szívünk némileg felderüle, midőn másnap reggel kedvező napos időben az kastélyt belülről is megtekénténk, majd Király Urunk zászlaját elégedetten felvonánk, s hetyke reggeli kurjongatásoktól kísérve sarkantyúnkat paripáink véknyába nyománk.

Az ellen vérét már erősen szomjazánk, így az Agria várához vezető útról kis kerülőt tevénk, hisz az harsány legények Siroknak ősi várában nagy zsákmánt remélnek. Az lázadozó hordák ez egykori földön mételyt s ragályt hagyván maguk mögött, csak bőrüket mentvén sereglenek az megerősített falak alá. Fél napba is beletellik, mire onnan bombardáink kifüstölék őket, s a megrontott falakon végül beözönlenek az dicső magyar hadfiak, s kik elibük állnak vágják, prédálják.

Nem néz az kard ilyenkor az ég felé, hogy látná Boldogasszonyunk könnyeit! Kit sistergő haragunk feltalál hullik az, akár tavaszi vetésre az áldást hozó nyári záporok! Foglyot némi asszonynépet ejténk, azokat s mi egyéb zsákmánt magunk lovainkon nem bírhatunk azt szekereken Buda városába indtánk. Az lázadók közül férfiember, akár agg akár ifjú, mind holtan, avagy sebétől rikítva, nyöszörögve hever az várnak falain.

Szörnyű mészárlásunk elől magunk is megilletődtünk kissé, így gyors bűnbánások gyanánt hamar borunkhoz s marháinkhoz nyúlánk. Vígságunk Egernek menet is végig kitart, s mire hadunknak fegyelmében megbomlott előörse az erősség falai alá ére, bizony tábort verni is alig marad kedv s akarat.

Hanem látja ezt az falon túl az lázadók sötét szívű vezírje! Hamar küldi fiait gyilkos jatagánokkal az kimerült vitézekre, kik csatáikat inkább pihenni tartoztak volna, mintsem elébb ellenük haragját gerjeszteni. Örök tanulságul álljon az estéli csatározások elhullotjainak jajszava.

Derékhadunk érkezése tisztítja csak meg az harcmezőt, s hajnalra zarbuzánjaink már döngetik is az jó emlékezetű magyar hősök által oly sokszor vívott falakat. Egy teljes napon át okádják ágyúink az torkukból tüzüket. Ez ideig testünket kellemes vizekben, torkunkat kellemes borokban s falatokban érlelénk, készülvén az végső rohamra.

Támadásunk újult erőnk legfélelmesebb haragjával indul. Küzdelmünk a kifosztott, földönfutóva tett jobbágyaink, meggyalázott asszonyok, legyilkolt kisdedek emlékezete hevíti. Nem csoda, ha menekülőt itt sem ejténk. Mire az napkorong lebukik az nyugati láthatáron Isten szent egéről százegynéhány karón vergődik haláltusájában reáhúzott ellenség. Bánják már ekkor Urunk ellen való lázadásuk, s gonosz lelkük, biz már úton van végső bírájuk felé...

Kovács "Várúr" Gábor

Tovább >>>

Vérbe borul az Vértes

Az Úr 2010. esztendeje, Mindszent havának huszonharmadik napján, hadunk kelt az gaz templomi népek újabb irtására, számuknak, jószágiknak s az gonosz lelkeiknek újfent az dicső Király Urunk szolgálatjába rendelésére.

Harcban edzett seregünk előőrse az számos csatákban pallérozott sebezhetelen férfiú, Siposs Hadbíró Máté vezetésével kelt útra s vert tábort az Turulmadaras-hegy alatt, ahol jómagam és hölgyem bandérumainkkal hozzá csatlakozánk. Fertály órán belül Bárány Bence uram, hölgye Élelmezési Hadbiztos Dóra valamint ifjú vitézzé cseperedett magzatuk, Koppány Álmos Vezér növelte erőinket erőben, elszántságban s ezzel hitünknek utat engedve hadjárásunkat megkezdénk vala.



Elsőként az kamalduli remeték rejtegetett kincseit hánytuk szekereinkre, kik Majkpuszta kolostorában álszent némaságban ájtatoskodva pazarolták az hűtlen familiárisoktól elkoldult javaikat. Bűnös, ördögi űzelmeiket napvilágra hozván sikongva menekültek a környező fák közé az néma vének, ám legényeink sűrű szablya husogással lapozták őket halomba, majd tetemeiket az Szent-András vonalakra fektetvén hollók martalékává tették corpusaikat.

Nem zenghetett azonban még vidám rivalgás az cserepes ajkakon. Lovaink nem pihentek, s habos háttal vágtattak vélünk Vértesszentkereszt, az veres kolostor felé, hol bűnhödt pálinkagőzben feredő papokat feltalálván, az éppeg örömküre megérkező szajhákkal együtt húzattak tüstént karóba. Bizony nem remegett erre az harci amazonjaink ábrázatján egyetlen ín s izom sem! Az haláltusájukban rimánkodókat megvető pillantásukra sem méltatták háborúnk ez angyalai.



Seregeink az küldetésük szerént e pontban ismételten kettéváltanak. Bárány uramék az familiárisakkal dicső Mór városába szálltak, az várakat győző sereg nagyja pedig Gerencsérvár rossz emlékű vadásztornya felé nyargalt tovább. Az Szent István királyunk koronájának elbitorlásakor a gaz tolvajoknak egykor tudtán kívül szállást adó vadásztorony harc nélkül bocsátá be kapuin embereink. S az szépemlékű lovag Lajos királyunk emlékére ültek heves tivornyát a hadak.

Az megkímélt várnépet elhagyván seregünk Mór falainál még egyszer egyesült. Hadíbró uram ezerjó bort s élelmet hevesen az szekerekre rakatott, majd az először hadba szálló Koppány Álmos Vezér bősz utasításaira Bárány uramék hazatértek saját birtokaikat védelmezni.

Az várak népeinek rettegett serege pedig az dúlás első valós állomásához érkezett, hiszen Csókakő falainál bizton férfias csetepatára számíthatott végre. A megerősített várat azonban gyengeszívű burkus helyőrség védte csak, kik ostromló ágyúink első sortüzei után megnyitották kapuikat lovasaink előtt. E szégyenteljes megfutás aztán kedélyünket emelte ugyan, büszkeségünk azonban nem engedte, hogy sokáig tábort üssünk. Csókakő várát erős és nemes helyőrséggel megrakva csapataink élén pihenőre tértünk Király Urunk városába, bízvást számítván az pusztítások mielőbbi folytatására.

Tovább >>>

Északi határvidékünk behódoltatásának kezdetét vevénk!

Amott kerekedik az sötét felleg, mely északkelet felől takarja el Karácsony havának halvány napfényét. Siposs Hadbíró Uram feledi az meleg vánkosokat s fehércselédei gyógyítő ölelésit, legényeit azonmód sorakoztatja, fegyvereit élesíti. Az északi hegyvidék végleges behódolásának ideje immár közeleg.

Amint az krónikásaink ígérték volt karácsonyi hadindulásunk utolsó járását ekként hagyták az utódokra okulásul: a szent küldetés melyben a Mátra és Bükk határában elfajzott, egyes, pogány módjára áruló rendjeinknek egykoron büszke apák nemzette tagjait kívánatott dicső Kovács Várúr Gáborunk dogmára regulázni, mert szüntelen ott volt az ándung várurunk fejében, hogy bíz teljes béke és biztonság nélkül az Jézus Krisztus Urunk eljövetelét nem várhatjuk, az Úr előtt tiszta lelkiismerettel ekként ágyfőre fejét nem hajthaték egy becsületes vitéz sem!

Kisnána elkorcsosult népeit emlékeztetnünk a dogmára hitünk tettleg vallása és birodalmunk védelme egyaránt: a mennyország az egy szent Istené, a föld annak minden porciójával, vagyonával az birodalmunk határain belül az szent Istenünk adományából Kovács Várúr Gáborunké, míg az pokol lészen hát az ördögé. Ejjj de a magyar Szodoma: Kisnána népei dölyfös erőikben maguk mögött hagyták e dogmát és az atyai ágon, a szent folytonosság okán várurunkat megillető erődítmény falait módfelett elkezdték elbontani, s ekként saját portájukat, házukat építeni az ódon kövekből. Vért ittunk mink és lovaink egyaránt úgy vágtattunk dombokon, völgyeken át mígnem egy hegy megett ahajt láttuk meg Kisnána falait! Ej de berbeteltek az hűtlenek mikoron megláttak minket. Ám sem átok, sem szitok, sem varázslat nem hagyta vér nélkül kardunkat, az túlélő lakosság pedig majd egy éve építi újra az dicső falakat.

S lám megtörténhetett az a furcsaság, hogy papokat kellett immáron katonáknak dogmára okítani: történt, hogy Tarnaszentmárián az folyton részeg papok elmulasztották az adót megfizetni, így nem volt ám bicskapapozás amit ottan míveltünk az kardjainkkal. No hát irgalom lakozott a mi szívünkben is, mely mégiscsak nagyobb mint kulacsunk, s melyet egyébként is a tarnaszentmáriai rendek bűnbánó bora töltött csurig, hogy hát békére szenderüljön az lelkünk aznap.

Ó sokat megélt dicső vára Siroknak, hol pihenni tértek a vitézek. Becsületből vedeltük ott a tarnaszentmáriai bort és kajtattunk asszonyi csókért, hullott az aranypénz és a regrutanóta hajnalig, hogy másnap reggel ereinkkel Váraszó népe és Pétervására rendjei végre megrizamodjék az oktondi magabiztosságában és megtanuljék az fegyelmet, melyet várurunk a birodalom északi határában is megkövetel. Váraszó káplánja az félelmében a szomszédos erdőben monyokálta el magát, de az vitézek hamar rátaláltak az elfajzottra, kinek életét karácsonyi szeretetében várurunk az igének, birodalmunk gyarapodásának, és irgalmasságának tanúsítására rendelvén megkímélte.

Ekként történt igaz folyása a Karácsony védelmének az Úr 2009. évében. Hol angyali seregek hallgatnak, ott bíz Isten jobb kezének, magasztos várurunknak vitézei csattogtatják kardjukat szüntelen mennybéli reményekkel.

Tovább >>>

Az Felső-Dunánk dolgainak elrendezése

Szent magyar folyamunk, mindőnk dicső Dunájának bírása ej' de nem lehet az puszta hadiszerencse kérdése! Biz' ám Király Urunk elővevé az hős vitézit, s fiai élére Hadbíró Uramat újfent lóra ülteté, s meneszté az hadi táborából az Verőce, Nosztra, Börzsöny s Szobnak határába az ellenség szörnyű pusztítására s híveink számának gyarapítására. Így tevén a Szent Ünnepet az uradalom erejének szaporításával még fényesebbé, az hősi tetteket krónikáink lapjai az feltámadásig megőrizzék!

„Istenáldott Békés Karácsonyt!” – óbégatta boldog, boldogtalan, szentéletű és haramia egyaránt az Úr 2009-ik évének Karácsony havában. „Béke"... Babba Mária! Ejbe sokak becirmolták ezt a szót! Mivel fogalma nem létett senkinek, hogy az békés Karácsony bíz nem más, mint várurunk gondoskodása az népei felett, Isten segedelmével ugyan, de nem a Karácsony békéjével...

Történt ugyanis, hogy ippeg visszatértünk az aszódi térségből szerzett kótyavetyéinkkel, s amint felpercent a másnapi napsugár már izibe jött dicső várurunk ukásza, hogy bíz az Dunának keleti partját előrelátó okosság kommendálja erőinkkel megerősíteni mielőtt béöt a nagyobb hideg és a Duna vize a téli fagynak akada fogságába, s ekként hogy az gyalázatos ellenségeink általkelnének rajta gyalogosan, vagy lóháton. Micsoda bölcsesség és fény lakozik az várurunk fejiben! Ejsze nosza! Felszirkotált bennem az hadindulásnak vágya és mustrára hívtam az drabantokat, melyek közül senkinek nem kellett az ostrompénz, hisz megértették: ha a Duna vonalát és a Börzsönyt nem sáncoljuk, az ostrompénznek nem lesz szállása sem kocsmában, sem szép asszonyok kendőjében, miként Karácsonyunk sem lesz békés. Babba Mária Előre! Előre!

Verőce lakossága az kastélyával megfizette hűtlenségének cenzusát: deresre húztunk mindenkit ki nem állott szent hivatásunk oldalára. Rendet hagyván magunk mögött vágtattunk Márianosztrára.

Ej, ilyen katonákkal Márianosztra bevétete sokkal inkább volt canonica visitatio sem mint csata. Oly könnyedén törtük le az ellenség sorait, mint ostyát a bűnös lélek. Az várurunk jóságából, mind ki behódolt ellenség engedményes levéllel várhatta az Karácsonyát birodalmunk részeként.

Az Nagybörzsöny felé, a meredek hegyi úton megadtuk az lovaink és tagjaink fáradtságának taksát, melyet dicső győzelemben megferedett lelkünk tett könnyű emlékké immár. Nagybörzsöny jobbra tért népeinek gratia lett jussa, míg a bűnösök vagyona hadizsákmányként szolgálta az kincstárat

Szobnak megeresítésével exigálta haderőnk az várurunk parancsát, s szent küldetését, mely birodalmában volt hivatott a békés Karácsonyt szolgálni az óbégató oktondi népeknek. Babba Mária! Tudatlan zsellére a világnak ez népek mind midőn békés Karácsonyt az Égnek, sem mint váruruknak tudnak és hálálkodnak vénasszonyok módjára. S haj! Holt vége az karácsonyi hadindulásunkak? Ejsze hát hol, szólnak krónikásaink ismét?




Tovább >>>

Az templomdúlások első stációja

Hadaink vezérlő fejedelme, nemzetünk fényességes csillaga, földeink s határaink őre, Siposs Hadbíró Máté uram haragos kardja elől az hitvánnyá lett csuhás szolgák sem menekedhetnek. Kiváltképp ha rút bűnük az Király Urunknak tetszése ellen vagyon. Eképpen küldé hadba ismét vezérét az igazak parancsolója, mely dúlásokról a krónikáksok az alábbiak szerént emlékeznek.

Bokor nem borul virágba, gyermek nem tanul meg járni, s elesettek rokoni gyásza nem szűnik meg annyi idő alatt, amely rövid idő eltelt azóta, hogy Várurunk éktelen haragját elébb nemes borba, majd hadállásainkat szolgáló stratégiába nem ölte nagy bölcsen, hogy elejét vegye egyházi rendjeink szította Isten és várurunk ellen való, kapzsi villongásait.

Történt ugyanis, hogy egynémely, várurunk bőkezű adományaitól megrészegült csuhás - légyen az nunciusi barát, avagy méltóságát a magyar diplomáciának köszönhető presbiter - akként gondolta helyesen Istent szolgálni, hogy világi rendjeink nemzetes ünnepeit suttogva megkérdőjelezni, s ekként áldását nagy vagyonoktól függővé tenni kívánta. Nincs krónikás ki ne adta volna hírül, hogy az nemesi és királyi udvarokban ez év jelentette a legnagyobb ünnepet hisz asszonynéppel szent házasság szövetségére elébb Szent Iván havában Nagy Várvédő Zászlóvivő Ákos uram, majd Kisasszony havában dicső Kovács Várúr Gáborunk kívánt lépni és Isten szent akaratából e frigyeket ember azóta már el nem pusztíthatja, a lakodalmakat a hetedik országokban tán még azóta is ülik...

Egynémely egyházi rendek azonban a Dunától Nyugatra a Balaton tavának közelében nem átallottak jóváhagyásféle címen bizonyos jószágokért cserébe markukat és áldásukat felajánlani a nászok tekintetében, mely felettébb kényesen bántotta az váruram egyházakba vetett hitét és haragját gyújtotta tekintve, hogy félő volt Zászlós urunk minderről hírt kapván az ünnepi készülődésben zavartatni lesz kénytelen ,s bizonyos hadcselekmények miatt aráját egy időre hátra hagyni.

Így történt, hogy egyházak regulázása végett váruram fegyverben, tárgyalás, és bármely evilági egyezkedés nélkül küldött el a Levéltárnokkal nem titkolván, hogy sem egyháztól, sem ördögtől való átok nem lehet sánca példás büntetésének, melyben az ostor én magam lehettem. Elébb az egykori Szalók nemzetség uralta Öskü lakossága tette le az ösküt, hogy korábbi presbiterek nevét száján ki nem ejti, a felkoncolt csuhások által korábban megkereszteltek újra megkeresztelkednek, a lakodalmakat újra ülik, és a halottak sírját szentelt vízzel újra locsolja a várurunk kegyéből a rotunda fejévé megtett új csuhás.

Még Böjtmás havában értem el Berhida egyházát is, ám a Szt. László tiszteletére emelt templomból hírünkre elmenekült minden presbiter. Miként Isten előtt a Földön titkon nem marad semmi, akként a mi várurunk szeme előtt rejtve sem állhat senki ember fia sem, különösen ha a bosszúra éhes vadász éles szemével áldotta meg hű katonáit az magasságbeli. A berhidai tanyavilág kivetette magából az esküszegőket, így várurunk megváltó haragja a közeli erdőségben érte utol a papokat...

Hogy várurunk dicsősége, az nemes tettei, bátor hadviselése birodalmának minden szegletében megindítja a népeket bizony hiteles tanúsága, hogy mire Vilonyába értem az vilonyai népek kiirtották az templomlakókat, papostul, egyházfőnököstül, templomszolgástul és azok minden családtagjaival egyetemben, így haderőimet régóta tervezett zsákmányként a szabadbattyáni Kula-toronyra vezényelhettem, amely innentől királyi udvarunk vámját hivatott beszedni az szolgái által. Az dicső várurunk templomregulázása ez idáig némaság jótékonyságával szolgálta várurunk és vitéze nászát, amelyről akkor még nem tudtam, hogy első hadpróbálkozása egy jóval nagyobb, az egyházi rendek kérdését végelegesen rendezendő hadindulásnak, a birodalom jelenlegi határain túl...

Tovább >>>

Aszód térségének, jószáginak s barmainak uralmunk alá hajtása

Siposs Hadbíró Máté Uram, ki Király Urunk jóvoltából az Főkehelytartó tisztséget nemrég elnyeré, az kegyetlen pusztításban kobzosát veszítve késedelembe esék az krónikák lapjainak szaporításában. Nagy kegyes fenségünk az elmaradást azonmód pótlandónak jelölé, hogy az hősök dicsőséges tettei feledésbe ne merültessenek, az jelenkori nemzetségünknek okulására szolgáljék, és az eljövendő nemzetségek dicső tetteinkben szívüket nemesíthessék! Ímhol sorait hős vitézünk az pergamenre veté!

Nem röstellem hisz ember vagyok, de bíz az míves és szent anyanyelvünk kincsei közül van egy szó mely csak nem tud lakást építeni lelkemben, ez pedig lészen és volt a: „békeidő”. Így hát jogos és egyben igazságos észrevétele Varga Hadmérnök Dániel uramnak a hallgatag krónikákról a kétségbeejtően üres lapokról, amelyen gyógyírt ekként próbálok eszközölni várurunk dicsősége szerinti gyarapodásként:

Az újesztendőnek alárendelt, várurunknak tett fogadalmunkat Boldogasszony havában Hadmérnök urunkkal beteljesítettük. Így Bicske, Lovasberény, Csákvár és Vál felégetett házai, behódolt egyházi és világi rendjei kétségtelenné tették: az debreceni, keleti végeken felül várurunk Budán és Pesten berendezett hadiszállását napnyugta felől senki és semmi nem veszélyeztetheti sem létében, sem az ragyogó fényében. Érett gyümölcs bennem a bizonyosság, hogy e dicső, és dicsekvésre késztető villámhadjáratról krónikásaink hamarosan ékes szavakba öntött munkái fognak örökséget adni az utókor számára.... De addig is engedtessék meg nékem az aszódi térség hódításának rövid de dicső története:

Az dicső várurunk atyai megértéssel vértezett bölcs hozzájárulása csitította vergődő lelkem dicsőségre éhes, nyugodni képtelen tettre kész felét, mely zászlósa volt tetteimnek, és amely ekként Aszód, Hévizgyörk, és Tura elestét, birodalmunk gyarapodását jelentette az 2009 évnek Karácsony havában.

Az aszódi térség biztosítási szüntelen izgalomként volt napirendje Kovács Várúr Gábor haditervezésének, mely elengedhetetlen szüksége volt az Buda és Pest napkeleti megerősítésnek. Ekként mehettem várúri menlevéllel titkon Aszód városába, ahol elsőként a Podmaniczky-kastély könnyelmű védelme jelentett gyors hadisikert, majd a temetői kápolna magas fekvésének köszönheti, hogy bíz az ma már őrtornya az aszódi térségnek.

Hévizgyörki küldetésem titkát az ostrom végéig bíz csak váruram tudhatta... Nincs számomra értéktelen ütközet, sem fölös győzelem, de nagy nehézség lakozott elmémben midőn a hévizgyörki Öregtemplom felé poroszkálva bíz kutattam eredetét annak a hadtudománynak, amely e kora középkori, hol török, hol magyar, hol református, hol katolikus kézen lévő rozzant templom meghódítását jelentette. Régi és ódon jelenlevőségében, az 1472 óta írásba is foglalt, vihar tépte templom oly kedves lehet holmi képmutató egyházi barátoknak de vajh merre visz célja e hadindulásnak.

Haderőinket megsokszorozó kíváncsiság könnyű győzelmi mámort öntött boros kelyheinkbe, melyekkel koccintanunk nemcsak ildomos, de egyben illendően elismerő volt az várurunk hadistratégiáját dicsőítenünk hisz az Öregtemplom birálata egyetemben volt a Galga patak felügyeletével, melyet várúrunk igen, mi azonban előre nem láttunk.

Ettől kezdve a fertályórányira heverő turai Schossberger kastély „begyűjtése” oly könnyű volt, mint gyermekeinknek folyómederből egy szép kavics kihalászása. Ellenben nem kavics hanem ékköve lett az uradalmi javaknak e cifra épület melyet tudós nyelvek szerint várurunk nászajándék céljából emelt kincsei közé...

Kelt Budának várában az Siposs Hadbíró Máté Uram tollából az Úr Megtestesülésének 2010-ik esztendejében.

Tovább >>>