Kellemes magányban ücsörögtem végig a White Sharks – Újpest (vagy BVSC) mérkőzés utolsó harmadát. Már fel-feltűnt egy-két sárga mezes Jégveled játékos is a székek között, futkároztak, melegítettek, én meg vártam a többieket.
Látva az UTE nehéz győzelmét, elfogott a kétely, ami a hétközi, önbizalomtól duzzadó felhangok esetén már elfogott. Biztos voltam benne, hogy nem lesz ez egy sima meccs a Szombathely ellen.
A mai napra csak kevesen jöttünk össze a csapatból, hiszen úgy terveztük, hogy a jövő heti, Fradi elleni meccsre tartalékoljuk magunkat. Mondván, hogy az lesz a nagy rangadó, ott dől el sokminden, és úgyis arra az időpontra tudják magukat többen ígérni.
Ennek megfelelően kellemesen beteázva ültünk le öten-hatan a lelátóra úgy, hogy most végre láttam is rendesen azt, hogy mi zajlik a pályán. Innen egyébként egész máshogy fest a játék, ráadásul végre a szabályokból is egyre többet megértettem, lévén Misi értette a szakmát.
Már a meccs elején feltűnt, hogy a narancssárgában játszó Pingvinek nagyon frissek és robbanékonyak. Anélkül hogy valami nagyon értenék ehhez a játékhoz, annyit meg tudtam állapítani, hogy igen gyorsan visszazárnak, pontosan passzolnak és látszott, hogy nagyon oda kell figyelni rájuk.
Azért csak bíztunk a vezető gólban, ami nem akart összejönni, sőt, a távoli lövések, ha el is találták a kaput, rendre elakadtak a vendég kapusban. A portás egyébkén nagyon nagy napott fogott ki, végig az egész találkozón brillírozott, és nagy szerepe volt a sikerben. Kicsit emlékeztetett a Skorpiók hálóőrére, azzal a különbséggel, hogy ő sajnos végig tartotta a formáját.
Aztán bepattant a kapunkba az első gól, én úgy láttam hogy Pál Berci korcsolyájáról, de lehet hogy köze nem volt hozzá, azt hiszem mindegy is. Az előnyt aztán a harmad végre meg is duplázták (ha jól emlékszem emberhátrányban!).
Hát nem voltunk vidámak, de azért bíztunk a csapaptban. A szokásos kis társaság unszolására ekkor úgy döntöttünk, hogy feladjuk addigi kénylemes programunkat, és átmegyünk kiabálni kicsit a sarokba. Lehettünk olyan heten-nyolcan, és becsülettel el is eresztettünk néhány nótát. Sajnos azonban mi sem voltunk, nem is lehettünk topon.
Ezt a szurkolást is úgy érdemes csak igazán csinálni, mint a jégkorongot. Kell a dob, kell a molinó és kell a kisfeles is. De leginkább hangulat kell, ami sajnos nem jött, hiszen a csapat újabb gólt kapott, majd egy szépítő találat után még egyet. Emiatt, és mert alapvetően nem erre voltunk ráállva nem nagyon sikerült a szurkolás. Ebben én is hibás vagyok, nem is kicsit, de ez van.
Azért amikor kellett, próbáltunk lelket önteni a srácokba a pályán, főleg amikor játék közben nekünk is kikiabáltak kérve azt tőlünk. Mivel a harmadik harmadban sikerült 3-4-re feljönnünk el is kezdtünk bizakodni, de sajnos ezen az estén nem nyerhettünk.
Először is semmi nem jött össze, ütöttünk kapufát, volt, hogy az üres kapura tartó korongba az elvetődő védő nyúlt bele, remek volt az ellenfél kapusa stb.
Másodszor azt lehetett érezni, hogy az idő múlásával inkább mi fáradunk, nem egyszer fordult elő, hogy az előnyből induló támadónkat, simán lekorcsolyázta az ellenfél hátvédje.
Harmadszor, ahogy fogyott az idő, sok energiát a játék helyett sajnos a keményedésre fordítottunk, ami néha kintről nekünk is jól esett, ám felesleges volt, és úgy érződött, az ellenfél tudatosan erre is játszik. Az igaz, hogy Adler Tomit például egyáltalán nem kímélték, sőt látszott hogy külön utaznak is rá (Tomi kétszer is pihent a jégen egy rövid ideig), és az is igaz, hogy a bírók is megettek sokmindent. A mi 29 perc büntetésünk mellé a Pingvinek „csak” 14 percet töltöttek büntetőpadon, amin nyilván lehet vitatkozni, csak nem érdemes.
A többiek kicsit fújtak is a játékvezetőkre, de én, bár nem értek annyira a hokihoz, azt gondolom, talán rutintalan dolog ennyire felülni az ellenfél provokációinak.
Én/mi sem ültünk például fel a „Mindent bele” rigmusunkra válaszul az oldallelátó felől érkező „Mi van fiúk, hideg van?” átkiabálásra sem. Mert nagykirály vagyok/nagykirályok vagyunk! :)
A Szombathelyi Pingvinek végül sajnos megérdemelten nyertek 6-4 arányban. Azt gondolom mindenki másnak komoly riválisai lesznek, és már látszik, hogy sajnos az A csoport igen nehéz lesz (talán nehezebb, mint a B).
Ami pedig a Jégveledet illeti, a tanulságokat nyilván levonják a fiúk majd az öltözőben. Kintről könnyű bármit állítani, de azt biztos nem engedhetjük meg magunknak, hogy bármilyen ellenfelet is lenézzünk. Egy vereség pedig nem a világ vége, sőt, talán jókor is jött! Biztos vagyok benne, hogy legközelebb egy, a vereségtől érettebb, összeszedettebb, harapósabb, igazi Bajnokokból áló társaság korcsolyázik ki a jégre. Én nagyon csalódott lennék, ha nem így lenne!
Én ennek a meccsnek a fényében a szombati, Ferencváros elleni győzelmet még nagyobb diadalnak tartanám, és bízom is benne, hogy gyorsan visszatalálunk a helyes útra. Mi ott leszünk, remélhetőleg sokan. A mi dolgunk különben sem az, hogy a játékot, vagy játékosokat értékeljünk, meg fognak ők tenni mindent! :-)
Tudtuk, hogy nem lesz könnyű, és nem is az! Megvédeni mindig nehezebb, mint megnyerni. Hajrá Fiúk!
Csak a Jégveled!
Gabi
1 megjegyzés:
Szívemből szóltál!
Megjegyzés küldése