Hétvégén megcsináltuk azt, amit amatőr szurkolók még biztosan soha: elutaztunk a csapat után Szombathelyre, szurkoltunk, kiabáltunk sőt még a városban is aludtunk! Bár a meccs eredményével kevéssé lehet és érdemes dicsekedni, mégis úgy érzem, indokolt „papírra” vetni néhány gondolatot a teljes kép érdekében.
Szóval: szombaton délután fél három tájban érkezett meg Zsuzsi és Pöntye az Oktogonon található mekiből, hogy végre elindulhassunk Vas-megyébe. Ezt azért tettük, mert az utolsó info amiben biztosak voltunk az volt, hogy lesz meccs, és arra a Jégveled képes is lesz majd kiállni. Rövid anomáliák után érkeztünk ki Budaörsre, ahonnan Siposs Hadbíró Máté uram vezetésével célba vettük a nyugati végeket.
Rögtön nem volt egyszerű az indulás, nagy volt a köd, és nehezen dőlt el melyik útvonalat is válasszuk. Végül az M1 autópálya, majd Csorna-Szombathely útvonal mellett döntöttünk, ami végül is jó választásnak bizonyult annak ellenére, hogy torlódások miatt gyakran kerültünk lépéshátrányba önmagunkhoz képest.
Nagyjából negyed nyolc körül érkeztünk meg a szállásunkra, a Vasi Vízmű diákszállójába, ahol egy komfortos, ötszemélyes szobát foglaltunk el. Régi egyetemista kollégiumi éveket idézett fel számomra a miliő, de most nem volt idő sokat pepecselni, Zsuzsi látványos átöltözését követően már kerestük is a jégpályát.
Szerencsére az objektum csak pár percre volt található a főhadiszállástól, így gyorsan odaértünk ahová rendelt minket a sors ezen az estén. Sőt, ha már ott voltunk pár perc alatt el is kezdtünk ismerkedni a hazai publikummal, akik közül egy lelkes tag egész végig eszmecserét folytatott velünk a ligáról és egyéb dolgokról olyan részletességgel, amivel még nem nagyon találkoztunk. Összességében tetszett nekünk a környezet, a hazai nézősereg barátságos hangulatban várta a kezdést.
Az idő jónak volt mondható, bár melegünk csak a melegszendvicseknek, forralt boroknak, pálinkáknak és a söröknek köszönhetően lehetett. A széllel megküzdve feszítettük ki a molinót, és mivel dobunk nem volt, így élőszóban kiabálva leptük meg a mintegy száz fővel megjelent hazai publikumot, akik először nehezen értették meg mit is keresünk a fából ácsolt lelátókon.
Akik még nem jártak ezen a pályán azoknak el kell mondani, hogy egy korrekt jégpályáról van szó, ahol azonban a kék és piros vonalakon túl más jégkorong-jelzés nem található a játéktéren. Plexi sincs, a kapuk is kisebb mélységűek és az eredményjelző hiánya is rontja meccsre kilátogató igényes nézők sportélményét. Arról nem is beszélve, ami külön érdekes, hogy a büntetőpad szó szerint egy pad ahová tulajdonképpen a nézők közé ülnek le a kiállított játékosok.
A meccsről túl sok részletet, mivel bizonyos pontokra meglepő módon nem emlékszem, nem említenék, ehhez figyelembe ajánlom a hazai honlapon megjelent
beszámolót. Általános benyomásaimat azonban leírhatom, és néhány pontban ha úgy tetszik, vitatkoznék is az irománnyal.
Először is: a játék sajnos nem ment. A csapat nem kezdett azonban rosszul, stabilan védekeztünk, de nem csak erre koncentráltunk. Én úgy éreztem próbálunk támadni, de nem kezelünk elég biztosan korongot és nem mozogtunk olyan lendületesen, hogy komoly helyzetet passzjáték után ki lehessen alakítani. A meg-megugró támadók szinte kizárólag arra kényszerültek, hogy a kapu mögé jussanak a pakkal, és ott birkózni kezdjenek a hazai védelemmel. Ami kapuralövésünk volt, azok jórészt távoli, de sajnos könnyen lereagálható próbálkozások voltak, melyeket Sipos Pál hálóőr nyugodt vérmérséklettel hárítgatott is.
El kell ismerni, hogy a Pingvinek megérdemelten szereztek vezetést az első harmadban, amikor védelmünk a nagy nyomás után kihagyott, és egy kapu előtti passzt követően nem ért át senki a másik oldalra szabadon hagyva a bal alsó sarkot... A gól után nem sokkal adódott a Jégveled legnagyobb akcióhelyzete, amikor szép passzolgatást követően, sajnos már nem tudom kicsoda, de a kapussal szemtől szemben hibázott. Kettős emberelőnyből sem sikerült azonban jórészt a kapu előtt felállni sem, nemhogy komolyan veszélyeztetni, így a szünetig egyenlíteni sem sikerült.
A második harmadban aztán megnyerték a meccset a hazaiak, negyedik góljukat – és ezt külön kiemelném – emberhátrányból szerezték. A játékot elnézve azt hiszem nyilvánvaló, hogy idén nem a sérülések, hanem egyszerűen a formán kívüliség a csapat legnagyobb problémája. Olyan játékosok, mint Adler Tomi, Szenes Gabi, Bárány Bence, Kondrát Peti vagy Márió egyelőre kevés szerencsével játszanak, valami oknál fogva eddig nem sikerült tudásuk legjavát nyújtani. Pedig ha ez sikerülne, akkor nyugodtan kimondhatnánk hogy ezzel és az előző fordulóbeli Hevület-meccsel a csapat „letudta” legmegerőltetőbb idegenbeli fellépéseit, és hogy most el lehet kezdeni lépegetni a felzárkózás irányába.
Olyat viszont semmiképpen nem szabad még ezen a szinten sem csinálni, mint talán a negyedik gól előtt, amikor úgy cseréltünk sort, hogy az ellenfél a hozzá kerülő koronggal egy az egyben mehetett kapura...
A meccsel kapcsolatos sorokat igazából be is fejezném, ha pár gondolat nem motoszkálna még bennem, melyeket itt most ki is írnék magamból, reagálva az előzőekben belinkelt írás néhány megjegyzésére.
Igen, az ellenfeleknek valóban nem túl kellemes Szombathelyre utazni. Ennek ellenére a Jégveled ezt tavaly és idén is megtette. A tavalyi meccs az időjárási viszonyok miatt került halasztásra, és bár a részleteket nem ismerem, valószínűnek tartom, hogy a próbálkozás idén is erről szólt, ugyanis Budapesten és környékén egész nap szakadt a hó, és még délután négy körül is akkora köd volt, hogy az autópályán is többször lépésben kellett haladni. A HF is csak azért mert nekivágni az útnak, mert sikerült a csapattal telefonon egyeztetni, hogy elindultak ők is, ezért nagy biztonsággal kijelenthető, hogy lesz meccs. A pálya nem modern jégkorongmeccsre készült, ami nem baj, viszont a hazaiaknak is tudomásul kell venniük, hogy emiatt sérülésveszélyes. Nyilvánvalóan nem a Pingvineken múlik egy fedett csarnok megépítése, ami a legtöbb problémát orvosolná, igaz a nagyjából egy órás autózásra található Zalaegerszegen van egy fedett létesítmény. Igazságtalan nem akarok lenni, viszont azt gondolom, hogy mind a csapat, mind a szurkolói inkább elismerést érdemelnek azért, hogy időben és kellő számban ott voltak a helyszínen és lehetővé tették ellenfelünek a hazai bemutatkozást.
A hazai pálya védelmében mindenképpen meg kell említeni a büfét, mint intézményt, amely kellő választékkel kínált ehető és iható termékeket végig a meccs ideje alatt. :)
A játékvezetéssel nem szoktam foglalkozni, legalábbis úgy érzem, de megemlítésre került, és valóban így is volt, hogy az estén edzőként funkcionáló csapatkapitány, Imre Robi és több játékos is reklamált a kispadról. Lelátóról könnyű okoskodni, de az azért feltűnő volt, hogy alaposan szórták ki a játékosokat a bírók a padokra. Voltak azonban – én úgy érzem, de narancsmezben nyilván ez fordítva is igaz – olyan hazai szituációk, amelyek egy Vasas-Szereda meccsen is keménynek lennének aposztrofálhatók, hát még itt. Én nem vagyok sem bíró, sem akárki, de az ilyen jellegű kifogások azért elég nagy számban jönnek arról a tájékról. Nem is beszélve arról, hogy ha egy bíró sporttárs arra vetemedik, hogy egy játékos felmenőit szidja, akkor a sportszerűsége eléggé megkérdőjelezhető, a csapatkapitányak pedig egyenesen kötelessége ezt szóva tenni.
Lényeg a lényeg a Szombathely megérdemelten nyert, jobb csapat volt és teljesen jogos volt a hazaiak öröme, akik közül többeknek mi is gratuláltunk a palánk mögül. Nekünk is többen megköszönték közülük a hangulatot. Sok sikert kívánunk nekik a továbbiakra, elsőként az Újpest ellen. Nekünk pedig készülni kell a Fradira, akikkel szemben idén is sorsdöntő meccset kell vívni, hiszen azért két súlyos vereségen vagyunk túl, ahol sajnos megmutatkozott, hogy a gépezet messze nem működik tökéletesen.
Mi négyen is nagyon jól éreztük magunkat, el is határoztuk hogy megnézzük hol lehet a város legnehezebben elfogyasztható hamburgerét enni. Ezt sikerült is megtalálnunk, ám azt el kell mondani hogy fenti észrevételünk nem a minőséggel kapcsolatos. Egyszerűen lehetetlen volt gusztusos módon megenni olyan „ámbürzsért” amelyben a szokásos feltéteken kívül ha jól emlékszem fél konzerv kukorica, fél kiló máj és még ki tudja mi volt beletuszkolva. Csak gratulálni tudok a vasiak városvezetésének, amiért megadták a működési engedélyt ennek a vendéglátóipari egységnek!
A reggelről és a másnap délelőttöm nagyobbik részéről keveset szólnék. Ennek okát a másik három kolléga tudja, legyen elég annyi, hogy a kocsiban aludtam végig azt at időt, mely alatt Zsuzsi, Máté és Pöntye megtekintette a csempeszkopácsi templomot, és kiette a sárvári Maci Pékség készleteinek nagy részét a csinos eladólány emlékét is magukkal hozva.
Csornán éreztem úgy, hogy kialudtam és megfelelően kiphentem magam, így Lébénynél már megvoltam, és a bábolnai mekit már rendesen meg tudtam szemlélni. Nagyjából fél ötre érkeztünk meg Budaörsre, ahol búcsút vettünk egymástól, és lélekben elkezdtünk készülni a következő hét kihívásaira. Ezúton köszönjük mind a négyen egymásnak egymás társaságát, és persze örülünk hogy ilyen jót kirándulhattunk, ezen a ravasz decemberi hétvégén!
Gabi
Tovább >>>
Mi mást várhattunk volna el a csapattól, mint hogy gólarányt javítva hozza a papírformát? Ez egy elmaradt meccsbeszámoló a Szittyák elleni, pesterzsébeti ütközetről.
A harmadik harmadról is csak rövid élménybeszámolót írok az érdekességek felelevenítésével. A 64. percben egy borzalmas Kondrát Péter keresztpasszt lopott el Sándor György és miután Forgács kapus gyámoltalanul ért bele csak ütőjével a korongba, megszerezte a második Szittyák-gólt. Ezzel lett az eredmény 2:14.
