Sipos Máté elnyerte a Főkehelytartó Templomőr tisztességet!

A munka mindig elnyeri méltó jutalmát. A tavasz első sugallatait kihasználva pár hete egy kellemes pénteki délutánon keltünk Mátéval útra a nem túl távoli dunakeszi-alagi földek felé. Megjutalmaztuk magunkat egyrészt az egész héten végzett vérverejtékes, izzadságos munkánkért, másrészt ami fontosabb: erős egyházunk jószágainak gyarapításában, templomainak visszaszerzésében, híveink lelkének megerősítésében elrendezett sok nagy jó tettéért Király Urunk Siposs Hadbíró Máté Uramat ünnepéllyel a Főkehelytartó Templomőr címmel is feltitulázta. Vivát! Vivát! Vivát!



A Dunakeszire vezető utat mindenki ismeri. Megcsodálható út közben a külső Váci út megannyi nevezetessége. A Duna Plaza büszkén égre törő csúcsai, a város legrondábban összesűrített Tesco-ja, a valóságos folyamként az Árpád útról mellénk ömlő forgalom sokasága.

A beszűkülő két sávon elsuhanunk a sálkészítő műhely, az újpesti stadion (és a jégcsarnok) mellett és máris a GE (Tungsram) műemlékvédettség alatt álló gyárépületeit csodálhatjuk. Kívülről kevésbé ronda mint belülről, ahol a parkoló autókra is fújják a füstöt. Nagy mák a védettség, különben a General Electricnek még esetleg karban is kellene tartania az amúgy eredetileg nyilván mutatós épületeket…

A Coats gyár jól ismert téglatömbje már nem sokat ront a dolgon, de máris éles kanyar balra Dunakeszi felé. Az irányt most pontosítom: a hazai lovassport egyik fellegvára, Alag felé közeledtünk, mégpedig azért, hogy Máté szíve csücskét, az Árpád-kori templomromok gyűjteményét gazdagíthassuk.

Mielőtt az ember az alagi dűlőkre ér, át kell haladnia a régen vagongyártásáról híres, névadó városon, Dunakeszin. Egy ideig próbáltuk az autós atlaszt követni, de ez csak a mutatós, ám épen álló templomig vezetett el minket. Itt kezdtünk el érdeklődni helyi emberkéktől, akik bátran elmondták, hogy nem tudják merre van a mi romtemplomunk.

Egyetlen használható információ az volt, hogy megkeressük a „kápolnát”, hiszen az is rom volt, mikor a lőszerraktár felrobbant mellette valamikor 52-ben! Na, a nepomuki Szent János kápolna meg is lett, viszont a csengetésre senki nem nyitott ajtót. Megfordult a fejünkben, hogy amit keresünk, az esetleg nem is létezik, hiszen a helyiek sincsenek képben, de ezt a képtelen gondolatot hamar elvetettük: az Internet mondta, hogy van ilyen templom. Akkor lennie kell!

Nincs mit csinálni, Máté és Gabor akkor sem adja fel. Körbe-körbe, amíg világos van, mindig azokon az utakon, amik a térképen amolyan nagy zöld négyzetekbe vezetnek jelzés nélkül... Máté szúrta ki a romot jelző kis táblácskát, ami alapján aztán még időben mégis rátaláltunk a nemes kövekre.

Arról, hogy mennyire frankón elérhető a rom, most szó szerint idézem a híres Wikit, a Pédiát:
„A bevásárlóközpontok felől Fót irányába elindulva, a második üzemi úton balra kanyarodva át a 2/a jelű út és a vasút felett, a híd után jobbra fordul az út és az első lehetőségnél balra. Itt már tábla is jelzi, igaz félrevezető, mert nem a táblánál balra a földúton, hanem utána az aszfalton. Kicsit méltatlan a környezete, hisz állványok, üzemterület és kémény árnyékában bujdokol.” Világos nem?

A templom romjai valóban mintha egy lerobbant tanya és baromfikeltető hátsó udvarában lettek volna ottfelejtve. Három oldalról romos vályogházak és valami üzem határolja. A szabadon hagyott részen egy szántóföldre lehet kilátni, azon túl pedig az autópálya forgalmára.

A romok eredetileg a 13. századból származnak, de a mi nem műértő szemünknek is egyből feltűntek a gótikus stílusú maradványok, egy kör alakú főhajó (körtemplom). Ezeket a 15. században toldották az épülethez. Más, nagyobb lélegzetvételű információ nem is nagyon áll rendelkezésre az itt történtekről.

Víg kedéllyel elfogyasztottunk két csomag tökmagot, körbejártuk többször a köveket, irigylésre méltóan profi minőségű és mélységű fényképeket készítettünk, majd mivel sötétedett, utunkat vettük a főváros irányába.

Közben hangoltuk magunkat a várva várt zenei eseményre (az a jó kis zúzós banda jön Pestre tizennegyedikén). Kiderült: az igazi korszak a Takt kazetták fémjelezte időszak volt, Máté meg már olyan rutinos koncertre járó, hogy nyugodtan rábízhatom majd magamat öntudatlan állapotban. Szóval ne aggódjatok!