2010. február 20., szombat

Jó ebédhez jó hokit! Jégveled - Debreceni Sólymok 10-2 - Jegyzet

A Jégveled - Debreceni Sólymok mérkőzést egy merőben szokatlan időpontra, szombaton fél egyre írták ki. A már hetek óta ádázul tomboló telet valódi napsütés tette végre eviselhetővé, így egy laza reggeli, vagy inkább előebéd után régi jó RTL klubos focimeccsek hangulatával lehetett irányba venni az újpesti csarnokot. A helyszínen folyt ifiedzés focistáknak, hokisoknak, mászkáltak a szülők, gondnokok, nyitva volt a büfé, úgyhogy végig ott járt a fejben a mosolygyuri, utóbban három hónapra eltiltott sportriporter - a debreceniek biztos tudják kire gondolok - elnyűhetetlen beköszönése, igaz kicsit kitekerve: Jó ebédhez, jó hokit.

Az idillt némileg rombolta, hogy a megjelölt időpontban még jókedvűen edzett egy társaság a jégen, sem ellenfélnek sem Jégveled-játékosnak nyoma sem volt sehol. Azt azért sejtettem, hogy a hajdúságiak késéséről lehet szó, mert egy ideges földi telefonálás közben megkérdezte tőlem, hogy a telepen ez-e az egyetlen jégpálya. Barátaim az Úrban, újpestinek néztek!!! Az igazsághoz tartozik és el kell mondanom, hogy most láttam először világosban a csarnokot én is, és elsőre azt hittem hogy újra van festve...

Hiába, ennyire tiszta fejjel még nem voltam itt, és ennek az volt az első előnye, hogy végignézhettem egy bemelegítést. A Jégveled 13 játékost nevezett erre a találkozóra, és a srácok amatőr szemmel nézve profin és nagy kedvvel korcsolyáztak, melegítettek. Ismét ott volt a jégen Szenes és Popi valamint visszatért sérüéséből Szabó Tomi is. Utóbbinak ez rögtön fájdalmas mozzanat is lehetett, lévén Adler Tomi egy kaput elkerülő sistergős lövése egyenesen hátsón találta. A kaput ismét Alex védte.

A Hidegfrontból ott volt a Vica-Tomi páros, Bence és Zsuzsi, aki egy kedves hölgyet hozott debütálni. A nézőszám nem volt túl magas, mi a kispad felett voltunk újra, összesen lehettünk úgy huszan. Ezen a meccsen, tisztelvén cívis származásunkat nem volt ének és hangoskodás, így néztük a játékot, és mivel Bence szórakoztatott minket jobbnál jobb sztorikkal, nevetgéltünk is.

A játék nem volt látványos, sőt, kifejezetten vontatottan teltek a percek esemény nélkül. Látszott az iramon a korai kezdés, és az is, hogy csak az alsóházról van szó. A Debrecen igen szálas urakból áll, akik viszont ezt nem nagyon tudták évényesíteni. Keveset tudtak egymáshoz passzolni, sokat egyénieskedtek a koronggal, és hát ők is kicsit lassúnak tűntek a hosszú buszozás után.

A vezetést a 13. percben sikerült megszerezni Gerőfi Gábor révén, akit Adler szolgált ki, majd a 18. percben szintén az ő átadását Konrád Fater bombázta a hálóba megszerezve ezzel első találatát a szezonban! A harmadik gólról sajnos lemaradtam, mert Szabó Tomi éppen kiállításból jött vissza, és azt figyeltem melyik verset szavalja éppen szó szerint Kazinczy-stílusban miközben a pad felé korcsolyázik. Az mindenesetre biztos, hogy Márió Varázsló egy középről, a kék vonal környékéről eleresztett hatalmas bombával állította be az első harmad végeredményét. Három nullára vezettünk.

A második játékrész előtt életemben másodjára jártam az újpesti focistadion hazai B-közepében. Ezt először néhány órával korábban, a meccsre várva tettem meg, most a többiekkel is megtekintettük az oroszlán barlangját. El kell ismerni, jó lenne egyszer ilyet otthon is látni, csak nem ártana ha a megfelelő emberek kerülnének bele. Az mindenesetre sokat elmond, hogy a terasz alatti büfé is piros-fehérre van festve. Hiába, normális színeket is mutatni kell az embereknek...

Tehát a második harmad és ugyanaz a játék, mint az elsőben. Hat és fél perc telt el, mikor Zsír megszerezte a negyedik gólt, melyre a Debrecen az addig is agilisan, bár kissé önzően játszó Lády Rudolf góljával tudott válaszolni. Ekkor jött el az a pillanat, amikor Adler Tomi is úgy érezhette, ideje eldönteni a meccset az egyre paprikásabbá váló Sólymok ellen - a mieink három emberelőnyt is kaptak, amiből csak egyet sikerült kihasználni!

Tamás gólkirályfi egy percen belül két gólt is szerzett, ezzel lehűtve a vendégek reményeit, akik fejében alighanem ott motoszkált, hogy innen az m3-ason még haza is kell döcögni, oda tehát a szombat. Még nagyobb hangulat lehetett mindkét öltözőben, amikor Márió lezárta a harmadot egy okos húzással a kapus mellett, így vonulhattunk melegedni 7-1-es vezetés mellett.

Az utolsó harmadra a Debrecen úgy jött ki, hogy kiélvezi a hoki minden elemét, többet passzoltak és járatták a pakkot, igyekeztek támadni, és nekiálltak kicsit keménykedni is. Popi ennek ellenére bevarrta a nyolcadik, majd emberelőnyből a kilencedik gólt.

A vendégek főszereplője ebben a harmadban a 17-essel játszó Szabó Attila volt, aki Popescu duplája közt először szépített, majd kiállították, amikor pedig Imre "Kapitány" Róbert a tizedik gól szerzőjeként is feliratkozott a jegyzőkönyvbe, visszatérvén egy kapu mögöti kavarodásban csúnyán fellökte Fatert. A már valamire régen váró Szenes Gabinak több se kellett, a csapat által kedvelt Kazinczy Mester ékes szavaival nekiesett a debreceninek és megtörtént az idei szezon első (vagy második?) bunyója. Ha jól számoltam hármat sikerült félig-meddig bevinnie a nála jó egy fejjel magasabb piros mezesnek, mielőt szétválsztották a játékosokat. A szövegelés sokáig ment, a bírók pedig kicsit érdekesen úgy döntöttek, hogy Szabó 12 percet, Szenes és Fater pedig 2-2 percet kell, hogy leüljön a büntetőpadon.

A hátralévő három perc szinte észrevétlenül elröppent, így ez a kellemes szombati jégkorong matiné is bezárta kapuit. Második alsóházi meccsét is simán nyerte a csapat, így masírozva tovább a hetedik hely felé. Az eddigi két meccsen tapasztalt különbség jól mutatja, milyen is lehetett volna ez a szezon a kulcsjátékosok kiesése nélkül, kicsit nagyobb öszetartás, alázat na és persze szerencse mellett. Bízzunk a jövőben! Szép volt fiúk!

Gabi
Tovább >>>

2010. február 5., péntek

Megint csak Zsuzsi a gáton, Jégveled - Szittyák 15-2 - Jegyzet

Úgy látszik, hogy a Hidegfrontban sok a kislány, és ha későn kezdődik a meccs akkor nem jönnek, úgyhogy megint egyedül voltam. Azért bevallom, hogy én is az utolsó pillanatban indultam, de úgy voltam vele, hogy ha Szombathelyre 3 órát autókáztam és végig álltam a meccset mínusz 6 fokban, akkor 5 percnyi utat meg tudok tenni, hogy most végig ülhessek egyet :). Így a kényelmes körülmények közt próbáltam arra is figyelni, hogy kik lövik a gólokat.

Most is szeretném megkérni a játékosokat, hogy javítsanak ki, ha valamit nem jól láttam!

A szurkolói létszám 7-12 fő között váltakozott, ők sem egy helyen, úgyhogy nem volt nagy hangzavar.

Kezdés előtt két dolgot figyeltem meg, az egyik, hogy a kapuban Ágoston Ferenc (Sógi) volt, a másik, hogy Fater mezén díszelgett egy gyorsban odaragasztott C betű, szóval ő volt ezen a meccsen a kapitány.

Sima győzelmet vártam, miután az alapszakaszban a B csoport utolsójaként zártak a Szittyák 8 vereséggel, és a papírforma igazolta magát.
Már a 6. percben megszereztük a vezetést, Adler Tomi (Adi) bombagóljával, amit Dudás Krisztián (Krisz) gólja követett a 10. percben.
Szabálytalanság csak a Szittyáknál volt ebben a harmadban a 15. percben, amit 2 perccel bűntettek. És ahogy lenni szokott emberelőnyből nem lövünk, hanem kapunk gólt :(.

Úgy láttam a fiúkat is megviselte egy kicsit a késői kezdés, mert olyan volt, mintha aludtak volna a játékosok mind a két térfélen. Azért így is 2-1-el zártuk a harmadot.

A második harmadra már felébredtek a fiúk, és majdnem egy-két percenként lőtték a gólokat. Szenes Gábor (Szeni) kezdte a 4. percben, és egy perccel később ismét megpróbálta csak lecsúszott a korong az ütőjéről, de jött Popescu Balázs (Popi) és betalált. Közben egy Szittyát kiállítottak 2 percre, és sajnos már nem emlékszem, hogy ezt ki tudtuk-e használni vagy pont nem, de jött Konrád Márió (a Varázsló) három védő között és bevarázsolta az 5. gólt is.

És itt felpörögtek az események, mert jöttek a Szittyák egy támadással, amit szerencsére mellé lőttek. Jött a gyors válasz is, először Márió próbálkozott, végül Popi szerezte meg a gólt, majd két perc múlva, ismét Popi lőtt rá, de a védőt találta el, akiről szerencsére bement a kapuba :). Nem sokkal később ismét három védőn keresztül varázsolta át a korongot Márió, be is talált a kapuba, de a bíró már csak azt látta, hogy a kapun kívül van a korong ezért nem adta meg. Sebaj, fél perc múlva Popi ismét a kapuba talált, megszerezve a 8. találatot. (Popi hol voltál eddig???). Zsíros Gábort (Zsír) kiállították 2 percre, amiből megint előnyt kovácsolhattak volna a Szittyák, ha az utolsó pillanatban vége nincs a harmadnak.

A harmadik harmad szinte szünet nélkül kezdődött és még fel sem eszméltem, a 25. másodpercben Márió máris betalált a kapuba. A zsűri hölgyek biztos aludtak, mert ekkor meg is állt az óra, és többször előfordult, hogy megállították a játékot, mert nem tudták hogy melyik játékos talált a kapuba. Valahol meg is tudom érteni őket, hisz ebben a játékrészben is szinte két percenként rengett a Szittyák kapujának hálója :). Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint Máthé Attila (Atis) találata. Majd Sógi indításából Márió és Zsír támadott, remekül sikerült Zsírnak megzavarnia a kapust és végül betalált. Ismét jött Popi, bár a kapus a korijával kitudta védeni, de nem sokkal később Zsír ismét gólt szerzett. Örülünk Szeni visszatérésének, mert a 8. percben megszerezte a 13. gólt.

Bár nagyrészt a Szittyák kapuja előtt volt a játék, azért Sógi sem unatkozott, hisz két hatalmas védése volt és a 13. percben is keményen küzdött mikor megint be tudták venni a kapuját. Ismét jött Szeni, akit nem ért el a védő, és esélyt sem adott a kapusnak a védésre. Végül a 17 percben dőlt el a mérkőzés a 15. Jégveled góllal, amit nem láttam hogy ki értékesített, de az eredményjelzőre Adit írtak. Az utolsó percben még kiállítottak egy Szittyát, és mintha a második harmadot ismételték volna, szintén a támadásuk befejezésekor lett vége a játéknak, ha jól láttam pont a vonalon volt a korong ekkor :).

Szóval 15-2 lett a vége, szép volt fiúk, csak így tovább!

Pisziri pusszantás Zsuzsi
Tovább >>>

2010. február 3., szerda

Macik - Jégveled In memoriam - Jegyzet

Az egyszeri szurkoló ha kimegy a hokimeccsre, egy új világban találja magát. A mértékletes alkoholfogyasztásnak azonban megvan az az előnye, hogy az ember lekerekített formákban szemléli a világot, minden és mindenki kerek, gömbölyded és gömbölyű és az emlékek is harmonikusabban kúsznak elő az emlékezetből. A mértéktelen alkoholfogyasztásnak is megvan ez a kerekség előnye, viszont a fogyasztás ezen formája háromdimenziós formákat képez: fekete lyukakat. Az alábbiakat éppezért emlékezetből írom le, ha valaki szerint máshogy voltak, nyugodtan javítson ki. Mindenesetre igazán jól sikerült nagy közös idegenbeli túra volt az első fehérvári kiruccanás. Aki nem volt ott, sajnálhatja.


Nagy meccs volt kilátásban vasárnap, ezért hát lementünk Danival egy kicsit kondizni meccs előtt, hogy a tónusosság meglegyen és egy kicsit szedáltan érkezzünk a fehérvái helyszínre. A helyszínre, amelyet Magyarországon a “jégkorong szentélyének” is neveznek. A presztízsmeccseknek amúgy is általában van egy minden mástól különböző hangulata, ezért már az egész vasárnap a meccs hangulatában telt, a várva várt 2 kulturesemény iránti szomjúhozással (borkostoló és jégkorongmérkőzés).

Délután 5 körül indultunk Anita jóvoltából először Tökre, hogy István borát megízlelhessük. Útközben felvettük Bakonyi Pistit is, aki a Moszkván pattant be, ahol minusz 6ban szobrozott egy 20 percet. Utána egy 5 percig nem is nagyon mondott semmit, de hálásan csillogó mosolygós szeméből megállapíthattuk, a régi magyar mondás igaz: “Jobb idebe, min’ odakü, ugyi!” Ezután megálltunk a McDrive-ban, hogy egy kis jófajta “Made in nem akarom tudni hol” alapanyaggal megvessük az ágyat, aztán uzsgyi.

Budapest és Tök között fantasztikus Máté CD-t hallgattunk az “in and out of love” “say it right” és hasonló nagy slágerekkel, közben a hőmérő leszaladt egészen minusz 14 fokig kb 3 km alatt, mire Tökre értünk István pincéjéhez. Fantasztikus, ragyogó és egyben farkasordító hideg volt, a kezem majd odafagyott István pinceajtajához nagy udvariasságomban. A pince ekkor már harmadáig tele volt pirospozsgás arcokkal, várakozásokkal. Mire megérkeztünk, már ott volt: Zsuzsi (akinek szintén nagy riszpektá), Máté, Gabi, Pöntye, Misi, István, később befutott még Feri bácsi, István apósa, és Robi ( asszem) Istvánnak rokona-ismerőse (asszem). Egész jó kis csapat verődött össze, szép lassan a borokat is elkezdtük feltérképezni. Saját kútfőből a következő sorrendre emlékszem:

1. Fehér házasítás (jó volt)

2. Fehér házasítás a barátok hordójából (Kunleányka és valami más házasítás) (igen jó volt)

3. Cserszegi fűszeres (pont jó volt)

4. Egy fehér házasítás zöld velteliniből és leánykából (erősen jó volt)

5. Rosé – kékfrankos (kellemesen jó volt)

6. Rosé – kékfrankos/kékoportó házasítás (fínomságosan jó volt)7. Vörös – kékoportó (asszem István kérlek javítsd ha szükséges) (nem emlékszem de biztos jó volt)

8. Vörös kakukktojás - ezt a másik 7 kóstolt nedű kilökte a fészekből és emlékezetemből is.

Ezt követően István apósának a javaslatára, az ő pincéjébe is átmentünk és rögtön rámentünk egy barackpálinkára, na az tényleg naggyon jó volt és már kellett is. Aztán a pincében Zsuzsi és Anita lopóból tanultak meg szívni, igaz a lopónak olyan formája volt, mint egy férfiúi büszkeségnek, de ezt ők csak később vették észre. Állítólag ezt Istvánról mintázták, de én ebben szkeptikus vagyok, mert aki ilyen bort csinál, annak nem üvegből van a lopója. Ezután még belenyaltunk a szürkebarátba és az egyedüliként nem saját szőlőből készült Savignon Blanc-ba. Jó volt, de sebaj, végül elindultunk.

Az út Tök és Fehérvár között nagyon jó hangulatban telt, Máté mínusz 15-ben is kihajolt az ablakon az autópályán, az ablakok pedig szépen, jégvirágosan és barátságosan, de határozottan elkezdtek befagyni.

Este fél kilenc előtt érkeztünk a szentélybe, nagyszerű hangulatban, gyorsan köszöntünk Dórinak és Katinak meg Mutyinak (asszem) és már szaladtunk is szurkolni! Transzparens, Jégveled, Hidegfront, Gabi „kezek!!!”, és a szokásos. Gabi egyébként olyan gyakorlatot hajtott végre a korláton, amitől először a hideg is kirázott, de aztán rájöttem, hog miért ő a vezér. Azért mert a Magyar Zoltán féle lólengés iskolában a jól bevált “Kovács” módszer szerint oktatják a fiatal magyar tornászokat: Tanár: “Hogyan nem esel le lóról fiam?” Diák: “Hát, izé a támasz ... és aztán a vándorral beállítom, és, izé....” Tanár: “Nem! Úgyhogy emeled a kezed és szurkolsz ba...eg!!!! Ülj le fiam elégtelen!”. A korláton ülve elkezdett hátracsúszni, majd háttal lefelé 2m-ről, ahogy Zsuzsival dermedve néztük, valami csoda folytán beleakadt a tenyere a korlátba, esés közben megállt és nézett fel ránk. Először azt hittem szórakozik, de miután Zsuzsival felráncigáltuk csendesen megjegyezte, hogy „bazmeg, elkaptam”.

A meccs egy gyors Maci góllal kezdődött, de mi azonnal nyomtuk a Mindent Belét, a csapat pedig rákapcsolt, olyannyira, hogy az első harmad második része már egyértelműen a mienk volt, sőt az egyenlítő gólt is megszereztük! Nagyszerű meccs volt a pályán, szünetben Bencedzővel is találkoztunk. Bencének ezúton is gratulálunk, hogy első edzői bemutatkozása ilyen sikeres lett! Fegyelmezetten irányította a csapatot, talán Fatert nem tudta megfogni, de Fater sem véletlenül lett pipa a harmadik harmadban…

A Második harmad egy rakkolós ide oda játékot mutatott, de alapvetően taktikailag fegyelmezett volt mindkét csapat. Mi pedig átmentünk a kispaddal szembe a zsűrihely fölé, Pöntye kíméletlenül nyomta a dobot: „félkézzel is ütöm vazze!” harsogta nagy boldogan, mikor negyedjére is elrepült a balos dobverő. Ilyenkor Kati néha besegített ütögetni, mi viszont rendületlenül nyomtuk amit Gabi vezényelt vagy éppen nem vezényelt. Időközben a vezetést is megszereztük, érett a nagy siker és hangulat egyre nőtt!

A harmadik harmad a maga nemében páratlan volt. A macik szinte megállás nélkül nyomtak, néha csak Alexejen, nem ritkán már csak a csodán múlt hogy nem egyenlítettek. Ez a feszültség a játékosokra is átszállt, mindkét oldalon. Nálunk Fater tudta magát legkevésbé türtőztetni, más kérdés, hogy az ő reakciója és kiállítása, már csak válasz volt a korábbiakra, de játékvezetés ezen a napon, de főleg a harmadik harmadban is finoman szólva erős kritikát hagyott maga után. Legalább 5 perccel tovább ment a játék (mondjuk a tavalyi döntőben ez eleht pont nekünk volt jó), hol futóóra volt hol nem, igazából csak idegesíti magát az ember. Végül, az óra szerint 19:03 kor (asszem) egyenlítettek a Macik, amitől mégjobban felpaprikázódott a meccs, ekkor a Macik már fölényben voltak, viszont mi egész jól tartottuk a korongot, amikor lehetett.

A lelátóra megítélésem szerint semmi panasz nem lehetett! Folyamatosan, bár kicsit szétesve, énekeltünk, sőt spontán mozgolódás is támadt a zsűribox tetején, ahonnan azért mindig becsületesen viszzamásztunk. A meccs végén elcsigázva, de mégis felemelt fejjel jött a csapat és szaloncukorral készültek nekünk megköszönni a buzdítást, nagyszerű volt ott lenni és látni a csarnokot és mindennel együtt egy jó mérkőzésen részt venni! Becsületes férfimunka volt! Szép volt fiúk!

A hazafelé út eseménytelenül telt. Éjfélre értünk, haza, még Danival egy búcsúpoharat űrítettünk, hogy aztán a meséből fölébredve egy zordabb, hidegebb, valóságosabb és munkás hétfői másnappal nézzünk szembe. Ami azzal kezdődött, hogy lekéstem a reggel 9-es meeting-et, ami az elmúlt 5 évben eddig csak egyszer történt meg...és ha már lekéstem, akkor Tibi Jean mondásával élve: “Ha már elkéstünk, késsünk el rendesen!” mottó és az erőt adó vasárnap emlékeivel együtt igyekeztem a várva várt estét elérni.

Ákosszőllősi



Tovább >>>