Megvolt a Hidegfront listán felvetett, majd elsőként összeszervezett közös előadás megtekintése. Amint arra páran emlékezhettek, szeretettel meghívtam a szurkolókat a Hagyományok Házába, a Magyar Állami Népi Együttes Édeskeserű című előadására. Tíz fő felett komoly kedvezményeket lehet kicsikarni, így jöhetett létre a tényleg kedvcsináló ár.
Szurkolótársaink vártúráit figyelgetve jutott eszembe, hogy ha már kultúra, akkor ez is símán belefér. Sőt, első alkalommal is igen jó érdeklődésre számítottunk, bár volt ami közbejött. Sajnos voltak, akik egyéb elfoglaltság miatt lemondták az előadást, de csak összejöttünk kilencen, én meg elintéztem a többit. Tehát jó volt együtt, az előadásra pedig nem lehetett panasz.
A darab konkrétan full erdélyi táncokat vegyít, két-három román tánc is befut, persze a java az magyar. Érdekesség, hogy szinte semmi lassú tánc nem került be a repertoárba, lassításként hatnak az előadásban található, úgynevezett alternatív (én nevezem így), modern felfogású betétek, melyek színesítik az előadást, és a mondanivaló jó része is oda van elrejtve.
Konkrétan az ország legjobb néptáncosai mulatnak egyet a színpadon. Az első sorban ülő lánycsapat az egész előadást végigreszkette, mert amit láttak, az úgy hatott rájuk, mintha a vizilabda válogattott játszott volna, csak jóval több adrenalint és maszkulin jelleget toltak bele a nézők képébe. Hogy mire gondolok? Kalotaszegi legényes, nem rövid rész, néha a táncos lábát nem is látni, mert vagy olyan gyors, vagy az égben van. Ide még a vezérprímás „Szalonna” is beáll és eltáncol hat-hét pontot a nézők nagy örömére.
Aztán még kapunk sűrű és ritka tempót, székelyföldit, magyarszovátit, gyimesit és még annyi férfitáncot, hogy öröm nézni. A szaporáknak meg se vége, se hossza, a szoknyák libbennek és talán a sok hímnemű néző sajnálta, hogy egyáltalán feltalálták az alsószoknyát. Volt akin nem is volt, Pöntye biztosan észrevette…
A színpad mögött pedig szimbólumokat vetítettek vászonra, mintegy hátteret adva az előadásnak, mely elsősorban az Erdélyből elszakadtakhoz szólt, őket jeleníti meg, róluk szól. Sokan ezt biztosan értik és érzik, és persze ők is tudják, hogy a jobbaknak az elvándorlás végleges elszakadást semmiképp sem jelent. Lélekben biztosan nem.
Bodor Pista és társasága adták meg a szakmai hátteret, így legalább nem én voltam a csapatban az egyetlen, aki már látott ilyet, csak sajnos amiatt a csúnya autóval mászkálás miatt nem maradtak még utána pár sörre, amit persze Pöntyéék nem mulasztottak el és persze én sem. Előadás után ugyanis megelevenedik a büfé, jelzésértékű, hogy kocsmának is elmenne, minden pia kapható ami kell: sör, bor, Unicum (ez fél tízre már elfogyott, maradt a jéger) satöbbi. Előadás után nem rohan haza mindenki, a táncosok java még beül sörözni egyet, nem egyszer komoly buli kerekedik belőle. Így megy ez. A következő Hokikultúra előadás 19-én pénteken lesz, igyekszem arról is beszámolni.
2 megjegyzés:
Egyszer talán majd végre valahára a kedves ultra törzsgárdája tiszteletét teszi a mi előadásunkon is. Bár kb. 7 éve a Lovarda kapuig többen is eljutottak... ;)
Igyekszünk, reméljük mihamarabb lesz pesten előadásotok. Utalnék rá, hogy a házba lehet gyerekekkel pályázni fellépésre.
Megjegyzés küldése