Reneszánsz napok Toszkánában! - 2009.11.03.-06.

Igen, megcsináltuk! A hosszú odaút, a brutális szerdai észak-olasz esők, a vereség ellenére sikerült beleszagolnunk a gyönyörű Toszkána életérzésébe. Feltöltődtünk, kikapcsolódtunk, még ma is hatással van ránk az a pár nap, melynek krónikáját Máté örökítette meg az örökkévalóság számára!

Réges-régen elhatározott terv szerint, ismerős arcok, új felállásban indultak neki az isteni Debrecen firenzei kalandját megélni. Firenze szépsége és viszonylagos közelsége 8 embert csalt ki őrülten zsúfolt hétköznapjaiból, egy toszkán pezsdülésre, újabb reménybeli BL szereplés helyszíneként.

Betti és Gábor új útitárs volt az autóban, de Varek jelenléte az anyós ülésen és a valamennyi BL meccset megjárt, hasznos útinformációkat rejtő kék mappám legmélyebb tudatalattimban sem hagyott kétséget: bizony ismét BL meccsre megyünk… ez utóbbi emlékeztetőre (no és persze 3-4 kávéra, valamint 5 redbullra) mindenképp szükség volt, mert előtte lévő este robbantottunk először a Jégveled fantasztikus meccsén a Hidegfronttal, így kellően másnapos voltam ahhoz, hogy kimondjam: ÉN ÍGY NEM FOGOK TUDNI ELINDULNI!!! (Utólag is bocs az útitársaktól, ezt gondoltam inkább elhallgatom…). De, aztán nem így lett.

A Barcelonából érkező Varek, majd Betti felvétele után máris kiegészültünk Gáborral és akadálymentesen vettük utunkat a firenzei Hotel Ungherese –ig. A szállás pontosan hozta, amit a pénzünkért elvártunk. Sőt! Ismét bebizonyosodott, hogy Varek…mákos. Ez a legjobb jelző rá. Aki vele volt, az bizony külön lugassal bíró „lakosztályt” kapott. Így egy kicsit nászutas feelingem volt, a lugas kedvenc hellyé vált szó se róla.

A meccs napja: végre találkoztunk Inezzel és Balázzsal, valamint Vikivel és Ákossal. A rövid együttlét elsődleges oka a szűnni nem akaró, szakadó eső volt, amely igencsak próbára tette kedvünket, és kitartó turista érdeklődésünket, az egyébként a pocsék idő ellenére is tagadhatatlanul szép Firenze iránt.

Persze a szurkolónak is jobb lesz a kedve, ha rátalál az egyik leghangulatosabb firenzei étteremre, hogy igazán ízletes ételek révén fogalmazza át az olasz konyháról alkotott korábbi véleményét. Így lett jobb a mi kedvünk is, amelyet a vendégszeretet és pár kancsó bor csak fokozott. Gyors sportfogadás a Loki (3:1 –es arányú) győzelmére, városnézés és irány vissza a stadion melletti szállásra, ahol folytattuk a borozást, megosztva a lugas báját a többiekkel.

Szakadó eső ide, vagy oda, a meccs mindenkit lázba hozott, lelkesedésünk legalább akkora volt, mint kimerültségünk, természetesen az előbbi győzött.

Sajnos aznap este az első félidőig tartott az álom. Meccsélmény szempontjából számomra ez volt az idei BL sorozat mélypontja. Igaz, hogy Svédországban csúnyán kikaptunk, de továbbjutottunk. Igaz, hogy a Lyon „hazai” pályán végezte ki a Lokit, de a közönség egyben volt és a csapattal. Firenzében azonban mintha csapat és tábor elért volna egy pontot, amin nem tud átlépni. A tábor kezdettől fogva megosztott volt, amiben bizonyára benne volt, hogy a szurkolók irányítása megafon hiányában fogyatékosra sikerült. Benne volt az is, hogy sokan voltak talán első idegenbeli meccsükön (mondjuk Bruges és Split után), akik sokkal inkább a meccshez egyáltalán nem tartozó élményekkel voltak elfoglalva, és sajnos ezt a környezetükkel is megosztották. Mindezek ellenére 1:1 –el zártuk a félidőt, ami mindenkit boldoggá tett, és komoly reményekre jogosított.

A nagyobbik baj azonban az volt, hogy a második félidőben mintha a csapat is megosztott lett volna. Talán túl sok újságot olvasnak a fiúk, de tapintható volt a védelem, és a támadók közötti „ellentét”. A tábor képtelen volt átlépni saját árnyékát, a szurkolás gyenge közepesre sikerült. Az 5:2 –es eredmény nem ciki, de az az érzésem volt a Fiorentina akkor rúg gólt, amikor akar. A Loki ennél többre, szebbre, és jobbra képes. Igaz ez akkor is, ha Fortuna sokáig fogta kezét a BL selejtezőkben. Izgalommal várjuk tehát a Liverpool ellenei utolsó hazai meccsünket, amellyel kapcsolatban szent meggyőződésem, hogy remek meccs lesz és legalább egy 2:1 –es Loki győzelmet fog hozni. Rajtunk nem fog múlni….

Másnap: hátrahagyva a meccs élményét - és ezt a többiek nevében is mondhatom – egy igazán békés, lélekemelő városnéző túrát folytattunk le, talán a csillagok szerencsés állásának is köszönhetően olyan egységben és nyugalomban, amely nemhogy 4 ember, de még 2 barát között sem gyakori jelenség. Én személy szerint köszönettel tartozom Bettinek, Gábornak és Vareknak (és Varek Bettinek, meg Gábornak), hogy az egész napos borfogyasztás mellékhatásait olyan türelemmel viselték.

Ebédünket Vikivel és Ákossal volt szerencsénk elkölteni. Napsütésben, száraz időben sikerült Firenzét végigjárnunk. Bizonyára sokan ismerik az érzést, amelyet a szép régi épületek, szűk utcák, páratlan templomok, a folyó partja, a hirtelen ránk köszönő hatalmas terek, híres szobrok, a remek éttermek és kávézók hangulata, azaz egy bájos toszkán város romantikus élnivágyása vált ki az emberben. Mi ezt kaptunk ajándékba. No és harmadnap plusz 200 kilométer utat, mert eltévedtünk….