2009. november 30., hétfő

Listavezetők fekete napja – A MAJL negyedik fordulója

A Liga alapszakaszának negyedik fordulójában egyszerre vált sokminden egyszerűbbé és bonyolultabbá. Láthattunk igazi meglepetéseket és valódi papírforma eredményeket is. Mindkét csoport listavezetője vereséget szenvedett, és mivel a Jégveled szabadnapja után a következő fordulóban újra egy rangadót játszik, úgy gondolom érdemes tudni mi is forog majd kockán ezen a szombaton.

Az A-csoportot a fordulót megelőzően öt szerzett pontjával vezető Ferencvárosi Pingvinek szombathelyi kollégáikat látták vendégül. A hazaiak abban a tudatban léphettek pályára, hogy egy újabb győzelemmel 3 pontosra növelhetik előnyüket riválisaikkal szemben és fél lábbal már ki is harcolták volna a felsőházat. Miután egy pontot sikerült szerezni a Jégveled ellen, egy újabb győzelem azt jelentette volna, hogy a csoport erős csapatai ellen veretlenül sikerült letudni mind a három odavágós mérkőzést.

A vendégek, a szintén Pingvin névre hallgató vasi alakulat valósággal berobbant a Ligába, hiszen 6-4-re nyert idegenben a bajnok Jégveled ellen, utána azonban egy csúfos 1-8-ba futott bele a Jegesmedvék ellen. Így aztán nemigen lehetett tudni melyik arcukat tudják ezen a hétvégén hozni.

Hát kaptunk erre választ: alighanem az igazit. A Fradit ugyanis, bár megszerezte a vezetést, ezúttal elhagyta a szerencse, a Szombathelyi Pingvinek csapata az első harmadban kiegyenlített, majd a másodikban két góllal átvette a vezetést. A 4-1-es végeredmény után kijelenthető: négy csapat verseng a továbbjutást jelentő harmadik helyért!

A csoprot másik mérkőzésén a Jegesemdvék újabb nagy pofonnal intézte el a Drago Skorpiókat, megyszerezve újabb értékes két pontot.

A most következő hétvégén a Ferencváros pihen, a Szombathely papírforma szerint alighanem győz a Skorpiók, a Jégveled pedig egy élet-halál harcba kell hogy bonyolódjon a Jegesmedvék ellen. Ha a bajnokcsapat esetleg veresgéet szenved, akkor nagy lépéshátrányba kerül a többiekkel szemben.

Ha viszont nyernek a rasztafiúk, akkor egy hátborzongatóan gyönyörű, izgalmas második etap várható az A-csoportban.

Eredmények:

Drago Skorpiók - Fehérvári Jegesmedvék 4-11 (1-1, 0-3, 3-7)
0-1 Verebes János (Walter Tamás)
1-1 Kovács Zsolt (Timár-Geng Miklós)
1-2 Baltavári Gábor
1-3 Verebes János (Blág Szabolcs)
1-4 Verebes János (Vághó Viktor)
1-5 Baltavári Gábor (Tankó Károly, Tóth Gábor)
2-5 Timár-Geng Miklós (Serdült András)
2-6 Gyűrűs Szabolcs (Mathesz Dávid, Ács Ferenc)
2-7 Tankó Károly
2-8 Blág Szabolcs
2-9 Baltavári Gábor
3-9 Timár-Geng Miklós
3-10 Blág Szabolcs (Verebes János)
3-11 Mathesz Dávid (Gyűrűs Szabolcs, Ács Ferenc)
4-11 Timár-Geng Miklós (Zámborszky Zoltán, Fabó Gergely)
Kiállítások: 4 perc ill. 12 perc

Ferencvárosi Pingvinek - Szombathelyi Pingvinek 1-4 (1-1, 0-2, 0-1)
1-0 Tarnai Gergő (Molnár Balázs)
1-1 Varga Ádám (Forgács Tamás)
1-2 Kovács Dávid (Zelenák Márió)
1-3 Jávorics Gábor
1-4 Forgács Tamás (Zelenák Márió)
kiállítások 22 perc + fegyelmi büntetés (Kun László) ill. 8 perc

A csoport állása:


A B-csoportban először is nyilvánvalóvá vált, hogy a Debrecen sajnos nem komoly induló. Hazai pályán nem tudtak kiállni egy olyan csapat ellen, akit idén Újpestnek hívnak. Ez nem szép dolog, a játék nélküli 0-5 pedig a többiekkel szemben sem tisztességes. Csak reménykedni lehet, hogy a Sólymok becsülettel pályára lépnek majd az elkövetkezendő meccseiken. Emlékeztetőül, ők az első fordulóban már halasztottak a Szittyák ellen, majd 8-2-re kikaptak hazai pályán a White Sharkstól.

Attól a White Sharkstól, aki a Hevületet fogadta a hétvégén. A fehérvári alakulat, mint a bajnokság egyik fő esélyese, nagy sanszot kapott a B, eddig gyengébbnek tűnő csoporttal, hiszen adott volt a lehetőség számára, hogy sima csoportgyőztesként, akár maximális pontszámmal kezdje meg a felsőházi rájátszást.

Nos, ez már biztosan nem fog sikerülni, ugyanis a szezon eddigi legnagyobb meglepetéseként, az alaposan megerősödött cápák eddigi legnagyobb klubiskerüket vitték véghez és sima 3-1 arányban megverték a Hevületet. Ha hozzávesszük, hogy a porcoshalak már az UTE ellen is csak nagy balszerencsével kaptak ki meg kell állapítani, hogy most már számolni kell velük! A csoportot mindenesetre vezetik, és alighanem megvan a három továbbjutó csapat is.

Ez már a következő körben biztos lehet, hiszen a Hevületnek lesz két újabb pontja a Debrecen ellen (játékkal vagy anélkül, erre nagy összeget mernék tenni), az Újpest pedig szintén felzárkózhat hat pontra az újonc Szittyák együttese ellen. Innentől alighanem a rájátszásba vitt pontok kérdése jelent majd izgalmat.

Eredmények:

Debreceni Sólymok - UTE 0-5 mérkőzés nélkül

White Sharks - Hevület 3-1 (0-0, 3-1, 0-1)
1-0 Király Zsolt (Péterhegyi Zsolt, Brandt Zoltán)
2-0 Király Zsolt
3-0 Kis Gyula (Uhrin Tamás, Molnár Péter)
3-1 Mayer István (Jirka László)
kiállítások: 10 perc + fegyelmi büntetés (Párkai Dávid) ill. 10 perc


A csoport állása:

Nincsenek megjegyzések: