2009. december 7., hétfő

Csak zuhanórepülés vagy végleg kamikaze? Jégveled – Fehérvári Jegesmedvék 6-8 – Jegyzet

Gondolkodtam azon, hogy milyen megoldást válasszak, amikor a Jegesmedvék elleni, újabb vereséggel végződő meccsel kapcsolatban leírom a szokásos leírnivalót. Az alábbiak szerint sikerült.

Vajon kieressze-e az ember amit gondol és érez, vagy fogja vissza magát, hiszen nem szabad igaztalanul bántani senkit, pláne nem a csapatot.
A meccs után Bakonyi Pistával és Mátéval begyalogoltunk csaknem a belvárosig és végül is eközben a fáradt gőz nagy részét kiengedtük. Emiatt próbáljuk meg összeszedni magunkat és lássuk is, mi a franc történt?

Ha már sajnos úgy alakult, hogy a Jegesmedvék elleni lehetett az első olyan meccs ebben az alapszakaszban, amikor fontos győzelmet arathatunk, ezért készültünk amennyire tőlünk tellett. Sajnos a csalódást keltő szezonkezdet, illetve a különböző elfoglaltságok miatt „csak” heten (később nyolcan) voltunk a szokásos kanyarban úgy, hogy megint két új arcot köszönthettünk sorainkban (Balogh Tomi és kedves barátnéja személyében – persze Camy nem az első meccsén volt, hiszen a döntőt végigtombolta már!).

Kezdéskor a csapatok felsorakoztak, mi meg elkezdtünk ordibálni. Nekem kicsit furcsa volt, hogy a játékosok közül senki oda se bagózott, de hát biztos a nagy koncentráció – gondoltam. Nagy kár, hogy ha volt is ilyen, ebből sajnos semmi nem látszott. Ugye egy örök igazság, és ez sajnos a Jégveledre úgy tűnik hatványozottan igaz, hogy magától csak az ellenfélnek sikerül a korongot a kapuba juttatnia. Nekünk ehhez harcolni és küzdeni kell.

A mi csapatunk igenis tud küzdeni, viszont sajnos mindig későn mutatja ezt meg. Az első harmadban olyan simán kaptunk négy gólt, mintha a Hidegfront lett volna a jégen. Nem akarok igazságtalan lenni, nem értek a hokihoz, és nem is voltam még teljesen magamnál a kellő mennyiségű jégermelegítőtől, de egyetlen jégveledes momentumra sem emlékszem ebből a játékrészből.

Szerencsére mi a lelátón eldöntöttük, hogy jól fogjuk érezni magunkat, és ez még akkor sem csorbult, amikor a csapat a második harmad eleján bekapta ötödik, majd hatodik gólját. A szakértő szurkolók is azt mondták erre, hogy innen már valóban a csoda lenne, ha valami normális eredmény is születne.

Ám ekkor végre elkezdődött valami. Először Adler Tomi lőtt egy nagyot, majd jött Márió és aztán Rozgonyi Gábor duplája. Végre megint azt lehetett látni hogy hajtunk, van összjáték, mennek a passzok. Hátulról is meg voltunk támogatva, Zsíros Gabi három asszisztot is nyomott, majd Imre Róbert átadásából Gerőfi Gábor a harmadik harmad elején megszerezte az ötödik Jégveled gólt is. Felálltunk 5-6-ra!

Itt érdemes megállni egy pillanatra. Kérdezem én mindenkitől, mint kényelmesen kívülálló kibic, hogy ha ilyen lehetséges, akkor miért megint a második harmadban loholunk az ellenfél után? A jégkorong egy nagyon gyors játék, erre már rájöttem, sokszor a lélektan is rengeteget jelent stb. De akkor is! Miért kell és hogyan lehet 6-0-ra elengedni egy olyan csapatot, akik ellen igenis lehetett volna keresnivalónk?

Természetesen ekkor kint nálunk is nagy volt a hangulat, azonban megint jött a második számú hiba. Legalábbis szerintem, én úgy látom, azt gondolom, hogy miután kaptunk még egyet (ezzel lett 5-7), folytatni kellett volna ott ahol abbamaradt. A hokiban nyilván mindig benne van a kapott gól (csak hogy valami „ns”-szerű bölcsességet is elsüssek), de a nézőtérről - mi így éreztük - ekkor olyan támogast kaptak a fiúk a pályán amire igenis rá lehetett volna ülni. Ekkor azonban megint jöttek a szabálytalanságok, kicsit elvesztette néhány ember a fejét talán. Kintről könnyű beszélni, de rossz volt látni, hogy megint feljövünk egy gólra, de utána már menni is alig bírunk, kapunk még egyet, és mehetünk haza ismét pont nélkül.

A Jegesmedvék érdemeit nem szeretném kisebbíteni, de azt gondolom, ha nem 5-6 góllal engedjük el őket az elején, még úgyis be lehetett volna húzni ezt a meccset.

Az újabb vereséggel természetesen sokmindent át kell értékelni. Immár foggal-körömmel kell küzdeni a felsőházért is, és ennek kellene végre kimondott céllá válnia. Minden más ami utána jön, az majd ajándék lehet legfeljebb.
De én azt is elfogadom, ha simán közlik velünk: nem akarunk túl sokat idén, megtesszük amit lehet, de bajnoki címért nem szakadunk meg. Ez tisztességes álláspont és végre mi is tudnánk, miért csinálunk olykor magunkból hülyét így szombat esténként.

A sportban benne vannak a pofonok, hát mi kaptunk már legalább kettőt, ha nem hármat az idén. Vasárnap még jobban megalázhatjuk magunkat a Skorpiók ellen, vagy szerezhetünk még két pontot. Utána jön három meccs, amiből mindet meg kell nyerni ahhoz, hogy felsőház legyen, és ha már az lesz, akkor úgy legyen felsőház, hogy éremért mehessünk!

Nagyon kíváncsian várom, hogy végre csapat lesz-e a csapatunkból, hogy végre beáll-e mindenki a sorba és a fájdalmasan hiányzók helyett is megmutatja végre, hogy nem lehet velünk hétről-hétre felmosni a padlót. Ha másért nem, őértük megérné, ha már értünk nem is mindig!

Bízom benne, hogy így lesz! Hajrá! HUA! Csak a Jégveled!
Gabi

1 megjegyzés:

Unknown írta...

Végleg kamikaze :(