Annak ellenére, hogy a Fradi elleni visszavágónak inkább már csak presztízs értéke volt, az idei bajnokság egyik leghangulatosabb meccsét sikerült lejátszani tegnap. Bebizonyosodott, hogy olyan ez, mint egy tipikus női-férfi kapcsolat: szükség van a jó eredményre, ugyanúgy mint az újdonság varázsára.
A Jégveled csapata rendkívül kellemetlen előjelekkel készülődött a Ferencvárosi Pingvinek elleni visszavágóra. Az köztudott, hogy egy zsinórban három vereséggel abszolvált menet után lényegében elveszett a felsőház, így nemhogy a címvédésről nem fog szólni a február-márciusi program, hanem máris el lehet kezdeni az újabb csapatépítést. Ehhez jön hozzá, hogy a keret hétről-hétre derekasan fogyogat, nagyrészt a váratlan sérülések, kisebb részt motivációjukban megingott szupersztárok eredményeképpen.
Természetesen a Hidegfront is jobban örülne, ha már nyolc tuti ponttal a felsőházra készülhetnénk, de a társaság számomra igen pozitív módon, szinte egyhangúan kijelentette: a bajnoki címet tavaly már megkaptuk, és mi tőlük telhetően akkor is ki fogunk járni a meccsekre, ha ez az év érezhetően nem a Jégveled sikereiről szól.
Ennek ellenére bevallom meccs előtt Misivel azt találgattuk hogy mennyit is fogunk kapni a mi átlagosan lőtt két gólunk mellé a találkozó végére. Voltunk már többen és kevesebben is egy-egy meccsen, de végre például megint volt dobunk, ami sokat segít a hangulat fokozásában. Összegyűltünk hát kilencen-tízen, és elkezdtünk énekelgetni, ami nem is ment rosszul főleg annak fényében, hogy – szinte hihetetlen – Gáborik Roland révén talán már az első percben a Fradi kapujába jutott a korong.
Bevillant azért, hogy a Jegesmedvék ellen is hasonlóan sikerült a kezdés, ám rögtön utána a következő támadásból Adler Tomi berakta a másodikat, majd Márió a harmadikat. A Pingvinek láthatóan megzavarodtak ettől a sorozattól. Lehet ezt úgy is beállítani, hogy számukra már semmilyen tétje nem volt a meccsnek, hiszen ott vannak a felsőházban, ezzel viszont biztos hogy nem nekünk kell foglalkoznunk.
Az elmúlt hetek sokszor szenvedő játékát felelevenítve az ember nem hitt a szemének. Látványos lefordulások, pontos passzok és magabiztos korongszerzések követték egymást. Keserű Zsolt szépített a hazaiaktól, de aztán beindult az Adler-henger. Tomi sorozatban vágott három gólt, egyik szebb megoldás volt mint a másik. Meg nem mondom melyik gólja előtt, de olyan ütő flikk-flakkot csinált a kapus előtt, amitől az tényleg a jégre ült. Pap Lehel is már a harmadik asszisztjánál tartott, amikor 6-1 állt az eredményjelzőn.
Mindenképpen el szeretném mondani, hogy a gólzápor után a zöldek kapujába véglegesen beállt Gyömbér Móni, aki több egy az egyben rávezetett korongott is kifogott. Így ismeretlenül is gratula neki a teljesítményéhez! Máthé Attila, Adler illetve a Fradi gólzsákja, Homonnay Nimród állította be harmad végeredményét: 8-2-re vezettünk!
Olyan sok dolog történt az első játékrészben, ami miatt az időben is sokáig tartott. Jól esett tehát a pihenő, melyben véghez vittük az eredeti ötletünket, és a második harmadra a kispadok feletti lelátóra vonultunk. Már furcsa volt, hogy érezhetően közelebb jött a játék, jobban lehetett együtt élni a pályán zajló eseményekkel. Ez persze lehet hogy csak az én véleményem, de jobban benne voltunk így az egészben.
Még valami: Ákossal teljesen törvénytelenül átmentünk egyszer a csapolópulthoz, hogy onnan csináljuk meg a Horto felelgetős verzióját. Ebből három tapasztalatra tettem szert. 1. Jövőre, ha igazán nagy hangot akarunk, akkor kelleni fog egy nagyobb dob, mert a jelenlegi vagy kicsi, vagy Pöntye nem ért hozzá. :) 2. Valószínűleg tényleg nem lehet érteni semmit a sarokban zajló szurkolásból, ugyanis mi Ákossal is csak azért tudtuk hogy mit ordibálnak a többiek középről (!), mert ismertük a szöveget! 3. Tök érdekes, de érezhetően másodperceket késik a hang ilyen kis távolságból is!
Mi a lényeg: ezen az új helyen kb. dupla ekkora létszámmal nagyon pazarul nézhetne ki egy sálat pörgető társaság. Ugyanakkor: Egy kicsit elvész a banda azon a nagy egyenes lelátón. Szóval van pro és kontra érv is.
Hogy a második harmadról is írjak valamit, Görög Márton és Gáborik Roland góljaival ezt is megnyertük. Az iram kicsit alábbhagyott, talán fáradtabb is volt a megfogyatkozott társaság, de szurkoltunk egy igazán jót!
A harmadik harmadban aztán feljöttek a hazaiak, rögtön az első támadásból szereztek egy gólt (Csiki Attila), majd miután Adler Tomi belőtte hatodik (!) találatát, kaptunk még kettőt (Asztalos és Csiki). Adler egyébként egy ütközés végén megint elterült a jégen, ami miatt le is kellett üljön. Reméljük nincs komoly baj.
A mérkőzés hajrájára a Hidegfront női szekciója már a kispadon zajló ütemes kopogást részesítette előnyben, mi 1-esek meg rekedtre kiabáltuk magunkat. Pap Lehel megérdemelten megfejelte teljesítményét egy góllal, így kialakilt a 12-5-ös végeredmény.
A lefújást jelző nínó-nínó után olyan ünneplés kezdődött, mintha a döntőbe jutást ünnepeltük volna. A srácok úgy elfáradtak, hogy nem bírtak feldobni hozzánk egy-egy marék szaloncukrot, ami a kispad tetején landolt (azért felszedtük, köszi), Konrád Fater eljárta a jégrevüs műsorát és a többi és a többi.
Jó volt látni, hogy a srácok munkájának végre volt eredménye, és hogy tudtak örülni. Amíg bírták erővel, addig a csapatjáték is – legalábbis amennyire én meg tudom ítélni - a legjobb volt az idényben. Ami szerintem szintén lényeges: négy perc kiállításunk volt összesen. Ez alighanem igen sokat számított. Hozzá kell tenni, én úgy éreztem, hogy az ellenfél is sportszerűen játszott (nálunk 8 perc volt a hátrány), és megköszönhetjük nekik is a tegnap estét.
Remélem tudtunk segíteni, és kicsit mi is magunkénak érezhetjük a csapat sikerét. További jó munkát és kitartást kívánok nekik!
Gabi
A Jégveled csapata rendkívül kellemetlen előjelekkel készülődött a Ferencvárosi Pingvinek elleni visszavágóra. Az köztudott, hogy egy zsinórban három vereséggel abszolvált menet után lényegében elveszett a felsőház, így nemhogy a címvédésről nem fog szólni a február-márciusi program, hanem máris el lehet kezdeni az újabb csapatépítést. Ehhez jön hozzá, hogy a keret hétről-hétre derekasan fogyogat, nagyrészt a váratlan sérülések, kisebb részt motivációjukban megingott szupersztárok eredményeképpen.
Természetesen a Hidegfront is jobban örülne, ha már nyolc tuti ponttal a felsőházra készülhetnénk, de a társaság számomra igen pozitív módon, szinte egyhangúan kijelentette: a bajnoki címet tavaly már megkaptuk, és mi tőlük telhetően akkor is ki fogunk járni a meccsekre, ha ez az év érezhetően nem a Jégveled sikereiről szól.
Ennek ellenére bevallom meccs előtt Misivel azt találgattuk hogy mennyit is fogunk kapni a mi átlagosan lőtt két gólunk mellé a találkozó végére. Voltunk már többen és kevesebben is egy-egy meccsen, de végre például megint volt dobunk, ami sokat segít a hangulat fokozásában. Összegyűltünk hát kilencen-tízen, és elkezdtünk énekelgetni, ami nem is ment rosszul főleg annak fényében, hogy – szinte hihetetlen – Gáborik Roland révén talán már az első percben a Fradi kapujába jutott a korong.
Bevillant azért, hogy a Jegesmedvék ellen is hasonlóan sikerült a kezdés, ám rögtön utána a következő támadásból Adler Tomi berakta a másodikat, majd Márió a harmadikat. A Pingvinek láthatóan megzavarodtak ettől a sorozattól. Lehet ezt úgy is beállítani, hogy számukra már semmilyen tétje nem volt a meccsnek, hiszen ott vannak a felsőházban, ezzel viszont biztos hogy nem nekünk kell foglalkoznunk.
Az elmúlt hetek sokszor szenvedő játékát felelevenítve az ember nem hitt a szemének. Látványos lefordulások, pontos passzok és magabiztos korongszerzések követték egymást. Keserű Zsolt szépített a hazaiaktól, de aztán beindult az Adler-henger. Tomi sorozatban vágott három gólt, egyik szebb megoldás volt mint a másik. Meg nem mondom melyik gólja előtt, de olyan ütő flikk-flakkot csinált a kapus előtt, amitől az tényleg a jégre ült. Pap Lehel is már a harmadik asszisztjánál tartott, amikor 6-1 állt az eredményjelzőn.
Mindenképpen el szeretném mondani, hogy a gólzápor után a zöldek kapujába véglegesen beállt Gyömbér Móni, aki több egy az egyben rávezetett korongott is kifogott. Így ismeretlenül is gratula neki a teljesítményéhez! Máthé Attila, Adler illetve a Fradi gólzsákja, Homonnay Nimród állította be harmad végeredményét: 8-2-re vezettünk!
Olyan sok dolog történt az első játékrészben, ami miatt az időben is sokáig tartott. Jól esett tehát a pihenő, melyben véghez vittük az eredeti ötletünket, és a második harmadra a kispadok feletti lelátóra vonultunk. Már furcsa volt, hogy érezhetően közelebb jött a játék, jobban lehetett együtt élni a pályán zajló eseményekkel. Ez persze lehet hogy csak az én véleményem, de jobban benne voltunk így az egészben.
Még valami: Ákossal teljesen törvénytelenül átmentünk egyszer a csapolópulthoz, hogy onnan csináljuk meg a Horto felelgetős verzióját. Ebből három tapasztalatra tettem szert. 1. Jövőre, ha igazán nagy hangot akarunk, akkor kelleni fog egy nagyobb dob, mert a jelenlegi vagy kicsi, vagy Pöntye nem ért hozzá. :) 2. Valószínűleg tényleg nem lehet érteni semmit a sarokban zajló szurkolásból, ugyanis mi Ákossal is csak azért tudtuk hogy mit ordibálnak a többiek középről (!), mert ismertük a szöveget! 3. Tök érdekes, de érezhetően másodperceket késik a hang ilyen kis távolságból is!
Mi a lényeg: ezen az új helyen kb. dupla ekkora létszámmal nagyon pazarul nézhetne ki egy sálat pörgető társaság. Ugyanakkor: Egy kicsit elvész a banda azon a nagy egyenes lelátón. Szóval van pro és kontra érv is.
Hogy a második harmadról is írjak valamit, Görög Márton és Gáborik Roland góljaival ezt is megnyertük. Az iram kicsit alábbhagyott, talán fáradtabb is volt a megfogyatkozott társaság, de szurkoltunk egy igazán jót!
A harmadik harmadban aztán feljöttek a hazaiak, rögtön az első támadásból szereztek egy gólt (Csiki Attila), majd miután Adler Tomi belőtte hatodik (!) találatát, kaptunk még kettőt (Asztalos és Csiki). Adler egyébként egy ütközés végén megint elterült a jégen, ami miatt le is kellett üljön. Reméljük nincs komoly baj.
A mérkőzés hajrájára a Hidegfront női szekciója már a kispadon zajló ütemes kopogást részesítette előnyben, mi 1-esek meg rekedtre kiabáltuk magunkat. Pap Lehel megérdemelten megfejelte teljesítményét egy góllal, így kialakilt a 12-5-ös végeredmény.
A lefújást jelző nínó-nínó után olyan ünneplés kezdődött, mintha a döntőbe jutást ünnepeltük volna. A srácok úgy elfáradtak, hogy nem bírtak feldobni hozzánk egy-egy marék szaloncukrot, ami a kispad tetején landolt (azért felszedtük, köszi), Konrád Fater eljárta a jégrevüs műsorát és a többi és a többi.
Jó volt látni, hogy a srácok munkájának végre volt eredménye, és hogy tudtak örülni. Amíg bírták erővel, addig a csapatjáték is – legalábbis amennyire én meg tudom ítélni - a legjobb volt az idényben. Ami szerintem szintén lényeges: négy perc kiállításunk volt összesen. Ez alighanem igen sokat számított. Hozzá kell tenni, én úgy éreztem, hogy az ellenfél is sportszerűen játszott (nálunk 8 perc volt a hátrány), és megköszönhetjük nekik is a tegnap estét.
Remélem tudtunk segíteni, és kicsit mi is magunkénak érezhetjük a csapat sikerét. További jó munkát és kitartást kívánok nekik!
Gabi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése