2010. január 11., hétfő

Harc a becsületért! Ferencvárosi Pingvinek - Jégveled

Bárány "sörivó" Bence csaknem beelőzött és elküldte a saját kommentjét a tegnapi meccsről. Így most igenis beibzonyosodott, hogy mind a ketten ott voltunk és ugyanazt a meccset láttuk. Összebeszélés nem volt.

Elment a hajó. Tudtuk már vasárnap este előtt is. Ez a szezon nem a Jégveledé. Szomorú, hogy ez így alakult amikor egy rendíthetetlen szurkolótábor áll a csapat mögött de ezen már kár pityeregni. Semmi nem jött össze de ami védi a csapatot, hogy olyan sérüléscunami söpört át a társaságon ami igencsak rányomta a szezonra a pecsétjét.

Odaértünk az UTE pályára és amíg a csapat melegített én is felszisszentettem egy dobozos Stellát a büfé pultjánál. Az öltözőben jó hangulat fogadott, már mindenki kiheverte a sokkot, hogy idén nagy valószínűséggel az alsóházban kell bóklásznunk. A vidám arcokon valami elszántság is tükröződött, hiszen senki nem viseli jól a tényt, hogy a bajnoki címvédés lehetősége már elszállt (99.99998%). Hiába történnek ebben a bajnokságban meglepő dolgok, sci-fi lenne ha az alapszakasz végén ott lennénk a legjobb hat csapat között.

Vesztenivalója nem volt a Jégvelednek így jégkészítés után kifutottak a jégre és felálltak a kezdő bedobáshoz amit a HIDEGFRONT hangrobbanással kísért. Az ezt követő pár perc összefolyik. Észbe sem kaptam és már három semmi volt az eredmény ide. Na ekkor a kispadon elhangzott valakinek a szájából egy kijelentés: " csak azért is meg...sszuk ezeket"!!!!!!!!!!!

A Pingvinek reagáltak egy góllal ami kicsit óvaintett mindenkit a nagy örömködéstől de újabb gól és aztán gólok tették bizonyossá, hogy ez a harmad nagyon nem a Pingvineké. Adler Tomi őrületes hajrába kezdett és az első harmadban egymaga 5 azaz ÖT gólt rámolt be. Az első játékrész végén Homonnay Nimród kozmetikázta az eredményt még egy bombával a Pingvinek részéről ami bennem icipici félelmet pattintott ki hiszen láttunk már olyat idén, hogy egy sárgamezes csapat 0:6-ról visszahozta magát a meccsbe. Miért ne lenne képes erre egy zöldmezes társaság is.

1. harmad 2:8
0-1 Gáborik Roland (Máthé Attila, Konrád Márió)
0-2 Adler Tamás (Pap Lehel)
0-3 Konrád Márió (Gáborik Roland)
1-3 Keserű Zsolt (Szervánszky Zsolt)
1-4 Adler Tamás (Pap Lehel)
1-5 Adler Tamás (Pap Lehel)
1-6 Adler Tamás
1-7 Máthé Attila (Konrád Károly, Konrád Márió)
1-8 Adler Tamás
2-8 Homonnay Nimród (Hídvégi András, Molnár Balázs)

Az első szünetben beszéltem telefonon Sipos Mátéval aki elmondása szerint érezte ezt az egészet. Én csak annyit mondtam Neki óvatosan, hogy ha a második harmad első 6-8 percében nem kapunk 3-4 gólt zsinórban valami rövidzárlat miatt, akkor nagy baj talán már nem lehet.

Nem kaptunk. Sőt. Lőttünk. Kijöttek a Pingvinek a gödörből és kiegyenlítettebb volt a játék de nem bírták a korongot Alex mögé préselni. Helyette kaptak kettőt.

2. harmad 0:2
2-9 Görög Márton
2-10 Gáborik Roland (Konrád Márió, Imre Róbert)

A záró játékrészben talán kicsit fáradtabb volt a Jégveled tartalékos állománya de küzdött mindenki szívvel-lélekkel. A csata így sem volt egyoldalú és partyban voltunk a már észhez tért Pingvinekkel. Elfogadták, hogy ez nem az Ő napjuk és küzdöttek a saját aznapi becsületükért.

3. harmad 3:2
3-10 Csiki Attila
3-11 Adler Tamás (Kardos Zoltán, Konrád Károly)
4-11 Asztalos Gábor (Szervánszky Zsolt)
5-11 Csiki Attila
5-12 Pap Lehel (Adler Tamás)

Jó volt az utolsó tíz percben megtapasztalni milyen a hangulat a HIDEGFRONT soraiban meccs közben és jó érzés lehet rendszeresen kiharcolni és kiérdemelni a játékosok elismerését, köszönetét!!!!!!!!!!!!!!

Én, személy szerint sok sikert kívánok a Ferencvárosi Pingvineknek a rájátszásban!

Hajrá HIDEGFRONT, Hajrá Jégveled! Szép este volt:

Ferencvárosi Pingvinek-Jégveled 5-12

B.

Nincsenek megjegyzések: