Biz az elmaradásom vagyon az kínokkal kövezett útról, melyet még mögöttünk hagyott óévünk Mindszent havának 19. és 22. napjai közt vérző sebekkel borított tagokkal tett meg az Hadbíró Uram hírnevén felbuzdult felkelő bandérium élén asszonyom s jómagam. Sebeink gyógyulását követően vetém szavaim az iródeákok elé, hogy az dúlásunk híre messziföldön rettentse az Király Urunk hadai elé állni merészelőket!Néma és komor arcokkal készültek a vitézek az eleddig nyugton lázadoni engedett északi hegyvidékek közé csapni, akárcsak az szél elől barmait hajtó paraszt ostora. Kardjaink megfenetnek, zászlaink kibontatnak, s hajnali pírral az eget veresre festve indul meg az sereg az önveszélyes jellemű Telekiek ősi hajléka, Szirák felé.
Út közben az pusztulás és szegénség jelei mindenütt. Az falvak népe félve les csak ki erdőből s lápból midőn a legények vitéz ellenfél után kutatnak. Ám mindhiába, az büszke, fehérre festett falak alá érve még egyetlen penge sem csattant, egyetlen pattantyú sem dörrent. Üres minden.Szállásunk az kastély oldalsó házikójának tetőfedele alatti kis szobácskában vala, melynek elrendezése az giccs és az praktikum közt leledzett. Szerencsénkre estéli szórakozásunk az szánalmas feredőmedencék, némi kedves eleség, egymásnak nyújtott társaságunk, és nem utolsónak tekintve az hadi televízió által megadva vala.
Szomorú szívünk némileg felderüle, midőn másnap reggel kedvező napos időben az kastélyt belülről is megtekénténk, majd Király Urunk zászlaját elégedetten felvonánk, s hetyke reggeli kurjongatásoktól kísérve sarkantyúnkat paripáink véknyába nyománk.
Az ellen vérét már erősen szomjazánk, így az Agria várához vezető útról kis kerülőt tevénk, hisz az harsány legények Siroknak ősi várában nagy zsákmánt remélnek. Az lázadozó hordák ez egykori földön mételyt s ragályt hagyván maguk mögött, csak bőrüket mentvén sereglenek az megerősített falak alá. Fél napba is beletellik, mire onnan bombardáink kifüstölék őket, s a megrontott falakon végül beözönlenek az dicső magyar hadfiak, s kik elibük állnak vágják, prédálják.
Nem néz az kard ilyenkor az ég felé, hogy látná Boldogasszonyunk könnyeit! Kit sistergő haragunk feltalál hullik az, akár tavaszi vetésre az áldást hozó nyári záporok! Foglyot némi asszonynépet ejténk, azokat s mi egyéb zsákmánt magunk lovainkon nem bírhatunk azt szekereken Buda városába indtánk. Az lázadók közül férfiember, akár agg akár ifjú, mind holtan, avagy sebétől rikítva, nyöszörögve hever az várnak falain.
Szörnyű mészárlásunk elől magunk is megilletődtünk kissé, így gyors bűnbánások gyanánt hamar borunkhoz s marháinkhoz nyúlánk. Vígságunk Egernek menet is végig kitart, s mire hadunknak fegyelmében megbomlott előörse az erősség falai alá ére, bizony tábort verni is alig marad kedv s akarat.
Hanem látja ezt az falon túl az lázadók sötét szívű vezírje! Hamar küldi fiait gyilkos jatagánokkal az kimerült vitézekre, kik csatáikat inkább pihenni tartoztak volna, mintsem elébb ellenük haragját gerjeszteni. Örök tanulságul álljon az estéli csatározások elhullotjainak jajszava.
Derékhadunk érkezése tisztítja csak meg az harcmezőt, s hajnalra zarbuzánjaink már döngetik is az jó emlékezetű magyar hősök által oly sokszor vívott falakat. Egy teljes napon át okádják ágyúink az torkukból tüzüket. Ez ideig testünket kellemes vizekben, torkunkat kellemes borokban s falatokban érlelénk, készülvén az végső rohamra.
Támadásunk újult erőnk legfélelmesebb haragjával indul. Küzdelmünk a kifosztott, földönfutóva tett jobbágyaink, meggyalázott asszonyok, legyilkolt kisdedek emlékezete hevíti. Nem csoda, ha menekülőt itt sem ejténk. Mire az napkorong lebukik az nyugati láthatáron Isten szent egéről százegynéhány karón vergődik haláltusájában reáhúzott ellenség. Bánják már ekkor Urunk ellen való lázadásuk, s gonosz lelkük, biz már úton van végső bírájuk felé...
Kovács "Várúr" Gábor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése