2010. március 9., kedd

Egy pont maradt a Hajdúságban, Debreceni Sólymok - Jégveled 3-3 - Jegyzet

A Debreceni Sólymok elleni hétvégi találkozó inkább a kirándulás, mint a sport jegyében telt. Hogyan is járnak a pestiek a Szabadság Őrvárosába? A lenti sorok alapján azt gondolom valamilyen titokra nem derült fény, Zsuzsi valamit titkol...

Hát, sokáig gondolkodtam, hogy mit is írhatnék az elmúlt hétvégéről. A meccs katasztrofális volt, a buli meg nem biztos, hogy mindenkit érdekel. Azért megpróbálom összeszedni a lényeget, és előre is elnézést, ha egy kicsit vártúrás beszámolót írnék.

A Zsuzsi féle Budapest-Debrecen buli járat Cukormaci cd-jével 11 után indult, és most volt társam is aki elkísért, Dodo barátnőm személyében. Pénteken, gondosan kinéztem a neten, hogy miket érdemes megnézni Debrecenben, és a városba érve egy térképet is beszereztünk. Amit végül sikerült alaposan körbejárnunk, az a város szélén található Stop Shop és a debreceni McDonald’s lánc éttermei Hamar eltelt a városnézésre szánt idő és el is érkezett az este és megjöttek a játékosok is, Gerő, Kardi, Alex és Árpi személyében, így a szállást is elfoglaltuk. A jól bevált Főnix Hotelben nem emlékeztek a fiúkra, bár Tűzoltó és a többiek most nem voltak ott, hogy eszükbe jusson, mi is történt tavaly.

Ugyan azokat a szobákat kaptuk, és ami egyből feltűnt, hogy sehol egy poroltó, viszont felszereltek egy füstérzékelőt a folyosóra a biztonság kedvéért
Indulás előtt volt még egy óránk, és a fiúk kedvesen elszórakoztattak minket, többek között elmesélték hogy alakult a Jégveled.

A jégcsarnokba menet felvettük kedves barátunkat Pöntyét, hogy velünk együtt nézhesse a meccset. A lelátón Mutyi már várt minket, kiraktuk a molinót és indulhatott a játék.

Egész idő alatt az volt az érzésem, hogy most a játék lényege nem az, hogy ki tud többször az ellenfél kapujába találni, hanem hogy melyik csapat játékosai töltenek több időt a büntető padon. Erről persze a játékvezetők is gondoskodtak, és itt jegyezném meg, hogy ők is és a zsűri is katasztrofálisak voltak, nem csak a játék.

Az első harmadban csak kiállítások voltak, gól nem született.
A második harmad talán 8. percében a Sólymok megszerezték a vezetést, és nem sokkal később meg is erősítették még egy találattal. Szerencsére az utolsó 10 percben sikerült kiegyenlíteni. Először Gedal, majd Zsír talált a Sólymok kapujába, így 2-2-vel vonultak le a fiúk a jégről.

A harmadik harmad felénél még a vezetést is sikerült megszerezni Zsírnak köszönhetően, de hogy ne örüljünk annyira a vége előtt 2-3 perccel ismét bevették Alex kapuját. Alexről egyébként nem gondoltam volna, hogy ilyen jól véd, mert mikor megérkeztek, azt hittem állva elalszik. Szerencsére kezdésre összeszedte magát, kellett is, mert a Sólymok néha nagyon eltalálták a korongot.

Az egyik szünetben Adi elárulta, hogy gondolkodik a maradáson, de végül ő is haza ment a többiekkel (bár ha tudta volna, hogy nálunk volt egy szabad ágy, lehet másképp dönt), így a hatos fogatunk visszament a hotelbe.

Megkezdődött az alapozás, csatlakozott hozzánk Kardi uncsitesó Rudi és egy másik Rudi fiú is, akik elvittek minket az éjszakába. Egy Deep nevű helyen kötöttünk ki. Bevallom nem igazán volt az én világom, de az alapozásnak köszönhetően egész jól éreztem magam, és ahogy a fiúkat néztem, ők sem unatkoztak. Egész jól elvoltunk, míg oda nem ment egy kidobó az Árpihoz és meg nem kérte, hogy hagyja el a helyet. Mi is mentünk velük, hogy kiderítsük mi történt, de a magyarázat annyi volt, hogy zavarta a VIP vendégeket. Megkérték, hogy két percre menjen ki, majd visszamehet. Ezek után nem igazán volt kedvünk visszamenni, így átmentünk a szomszédos Chicago nevű helyre, ahol sikerült az utolsó számokat meghallgatni, mert bezárt a hely. Így nem volt más választásunk, visszaindultunk a hotelbe, és nyugovóra tértünk. Pár óra alvás után, frissen és üdén megreggeliztünk és elindultunk haza.

Dodo nevében is mondhatom, hogy jól éreztük magunkat, én személy szerint pedig örülök, hogy végre egy kicsit jobban megismertem a játékosokat (még ha csak ilyen kevesen maradtak is)

A többit meghagyom a Jégveled zuhanyhíradónak

Ja, és most is mint eddig, kérném a csapatot, hogy javítsanak, ha szükségesnek látják.

Hajrá Jégveled!

Pisziri pusszantás Zsuzsi

Nincsenek megjegyzések: