2011. január 10., hétfő

Hic Sunt Dracones!!! A Fradi meccs!

Sajnos az események késésre kárhoztatták az idei legnagyobb Jégveled-élményről készülő beszámolót, most azonban van esély rá, hogy nem írok valótlant, ha beszámolok a Kisstadion-beli történésekről. Sajnos az emlékezet kopott az eltelt három hétben, ráadásul a lelkesedést a szombati meccs is befolyásolja már, mégis talán éppen ezért jön jókor, ha felidézzük hogyan is fagytunk majdnem halálra 2010. december 18.-án.


Kezdődött úgy, hogy na most mindenki eljön. Szabadtér, zöld ellenfél, ünnepi hangulat, mi kell még? Most majd megmutatjuk, mit tudunk. Aztán volt aki esküvő, volt aki betegség, volt aki ügyelet miatt volt kénytelen kihagyni a Ferencváros elleni derbit. Volt olyan is, aki Dezső-napi, és/vagy autós elfoglaltságok miatt késett, de végül mégiscsak kijutott. Kezdésre a kezdetben morcos Zsuzsi, valamint Pöntye, Misi, Máté és jómagam jutottunk ki a Kisstadionba, ahol közülünk korábban még senki sem járt.

Ennek megfelelően a taxis sem tudta merre menjünk, majd mikor végre kirakott minket a kerítésnél, akkor meg az irdatlan szocreál falaktól váltunk bizonytalanná. A bejárati ajtót ugyan megtaláltuk, de beletelt egy-két perc tévelygésbe, mire sikerült magára a pályára kijutni.

A szombathelyi túrával kapcsolatban elmondtuk, hogy szabadtéren teljesen más a hangulat, mint egy csarnokban. Ezt most is csak megerősíteni lehet, feldobott minket a patinás betonteknő, ugyanúgy, mint a Szicsek-féle cseresznye. Ez utóbbira a mínusz 10 fok körüli hőmérséklet miatt volt szükség, még Misi is ímmel ámmal kortyingatott belőle. Nézők rajtunk kívül is voltak, ha nem is sokan, azért szép számmal.

Ha azt írtam derbi, akkor jól tettem, hiszen a Jégveled számára két nagy zakó után fontos lett volna a győzelem, ráadásul pont azon zöldek ellen, akik veretlenül vezették a tabellát és akik ellen a tavalyi év legjobb teljesítményét sikerült akkor nyújtani. Az öltözőfolyosón ment is a játékosok részéről a nagy fogadkozás, de mivel ezt az oldalukat már ismerjük, mi azért nem voltunk ezzel megnyugtatva.

A játék képe a meccs első perceiben ehhez képest bíztató volt. A Ferencváros csapatába visszatért Vágvölgyi Csaba létét egyenlítette – papíron – hogy Malachowsky Csaba ezúttal sem játszott, egyébként a stabil keretet nevezték a találkozóra. A Jégvelednél végre ismét volt edző a padon (Várady mester Szombathelye nem tudott elutazni), hiányzott azonban betegsége miatt Bárány Bence, akinek pinginves múltja miatt különösen pikáns lett volna a meccs.

Kezdés előtt a pálya felé menet Kondrát Peti külön szurkolást kért magának, amire sajnos nem adott sok időt, mivel keménykedésért és – legalábbis fentről úgy látszott – főleg szövegelésért már a 11. percben fegyelmit és végleges büntetést kapott. Ő tehát mehetett a melegbe, mi viszont nem hittünk a szemünknek, amikor Adler Tomi egy-az-egyben Gyömbér Móni kapuja mellé lőtt. A nézőtérről ezt a korongot mindenki bent látta. A hölgy a kapuban egyébként egész meccsen jó formát mutatott, a 12.percben mégis kapitulált Adler előtt, aki egy Palkovits-Zsíros összjáték után megszerezte nekünk a vezetést. Kicsit furcsa kimondani, de ez volt Tamás első gólja idén, a bajnokság negyedik fordulójáig kellett rá várni. 0:1!

Zsír egyébként feladta nekünk a leckét, hiszen nem a szokásos 91-es mezben, hanem a 10-es festett pótdresszben játszott. Ez is zavarta talán a zöldeket, mert amikor Haller Ákost bottal akasztásért két percre kiküldték tőlük, igazából le sem kellett ülnie a padra, hiszen szinte az újrakezdés után azonnal jött a sistergő Zsíros-löket, és bent is volt a második gólunk a kapuban! 0:2!

Az első harmad tehát számunkra is meglepően jól alakult, volt is hangulat a büfé melegében. Egyébként el kell mondani, hogy Szombathelyhez hasonlóan végig átkiabáltunk a mínuszokon, és igen-igen jó volt már ekkor a hangulatunk. Itt még éreztem hogy le van fagyva a lábujjam, utána már nem...

A második harmad álomszerűen kezdődött, és a szezon eddigi legnagyszerűbb akcióját és egyben gólját láthattuk. Egy kapu előtti korongszerzést követően a saját kék vonalnál Adler passzolt bal szélről a jobb oldalon megiramodó Zsírosnak, aki az egyetlen hátul maradt bekk háta mögött passzolta vissza azt úgy, hogy a másik oldalon Adler közelről a kapuba helyezett. Két pontos passzból gyönyörűen végigvitt akció volt, mi pedig meghülyültünk a lelátón! 0:3!

Itt azonban megtorpant a gépezet, és a hazaiak is jelezték, hogy a pályán vannak. Mindössze tíz másodperc telt el Tomi gólja után, amikor Hommonnay Nimród fordulásból ragasztott bombagólt Alex kapujába, majd emberelőnyből nem egészen egy perccel később Csiki Attila is betalált! 2:3!

Megjött a túloldalon néhány bátor ellen-szurkoló-próbálkozó hangja, és mi is elkezdtünk izgulni, mert bizony látszott a fiúkon, hogy bestresszeltek kicsit az eredmény alakulása miatt. Feljött a Fradi és ez a harmad egy igazi klasszikus hokicsatát hozott. Egymás után forogtak veszélyben a kapuk, és ekkor jött egy új fiú, Endreffy Zoltán, aki a 29. perc legelején váratlanul kapura lőtt, és milyen jól tette! 2:4!

Nem tudom a fiúknak mi bajuk a Fradival, de érezhetően úgy hajtottak, ahogy az mindig elvárható lenne, és ahogy az a zöldek ellen valahogy mindig sikerül. Felváltva voltak a csapatok emberelőnyben, de ezeket szerencsére vagy sikerült kivédekezni, vagy Alexnek sikerült hősiesen hárítania a hazai lövéseket. A második harmad következő gólját ennek is köszönhetően újra mi szereztük, méghozzá Gedal (Pap Lehel) révén, aki az estén parádésan játsszó Adler-Zsíros kettősnek köszönhette meg az asszisztot! 2:5!

Csiki Attila aztán a szünet előtt visszahozta a Pinginveket a meccsbe, az utolsó percben szerzett gólja biztosította, hogy izguljunk csak tovább. Ekkor már Bakonyi Pista és kedvese, valamint Ákos bátya is a nézőtéren volt, és remek hangulatban a szabad ég alatt vártuk be az utolsó 20 perc kezdetét.

Azét a 20 percét, amikor szinte minden összejött nekünk, és szinte semmi sem a Ferencvárosnak. A hazaiak ebben a játékrészben túl sok kiállítást szedtek össze, ami végképp megroppantotta a gépezetüket. Zsíros Gabi két emberelőnyt is góllal használt ki, majd a jó formában lévő Pap Lehel újabb gólja következett. Végül Konrád Márió váltotta be ígéretét, és egy bődületes bombagólt ragasztva tette fel az i-re a pontot!

A 3:9-es végeredmény, bár őszintén szólva nem tükrözi a két csapat közötti különbséget – bizakodással töltött el mindenkit, és bár a magunkkal hozott pirotechnikát nem mertük/akartuk felhasználni, azért igazán kirobbanó hangulatban voltunk. Reménykedni lehet talán egy sikeresebb 2011-ben, ám azóta az is világos, hogy az sem árt, ha fél lábbal azért a Földön maradunk!

1 megjegyzés:

kismihi írta...

mi az, hogy csak ímmel - ámmal ittam??? vedeltem ám rendesen :D