2011. március 8., kedd

MAJL-hajrá! Tizenkettedik és tizenharmadik forduló

Február utolsó hétvégéjén került sor három mérkőzésre, melyekkel lezajlott a MAJL alapszakaszának 12. fordulója, majd a márciusi szellő elhozta a tizenharmadikat is A részletekről keveset lehet tudni, mivel a jegyzőkönyvek többsége még ma sem elérhető, de gyors gondolatok felvetésére azért tehetünk kísérletet. Nagyon de nagyon sok dolog történt sőt, a mai nap eseményeinek tükrében egy igazi bombahírrel is szolgálhatok!!!

A 12. forduló mérkőzései

Jégveled KSE – Újpesti TE 8:5 (1:1, 4:3, 3:1)
Legrészletesebben erről a meccsről lehetséges és érdemes is írni, hiszen például erről van jegyzőkönyvem és személyesen nézőként is részese lehettem a hatvan perc igazi hokit hozó találkozónak. A Jégveled egy olyan sorozat után fogadta a lilákat, amely alatt sorban minden riválisát (Hevület, Szombathely, Ferencváros) legyőzte, és itt volt a lehetőség arra, hogy tökéletessé tegye a februári hónapot a bajnok legyőzésével.

Az Újpest ezzel ellentétben büntetőkkel kikapott a Hevülettől és a Szombathelytől is, így mondhatni annak tudatában, hogy már biztos résztvevői voltak a rájátszásnak, eléggé kiengedték a gyeplőt.

A meccs nagy hajtással kezdődött, sokáig nem esett gól, majd egy kapusról kipattanó korongot a bealvó Jégveled-védő, Szabó Tamás mögül Schittler Ákos terelt a kapuba (0:1). Az egyenlítésre azonban nem kellett sokat várni, Kondrát Péter nagyjából egy perc múlva emberelőnyből kiegyenlített (1:1).

A második harmad hozta a legnagyobb küzdelmet. Rögtön az első percben Mezőcsáti Tamás szerzett vezetést az UTE-nak (1:2), amely előnyt ismét Kondrát egalizálta miután lövése előtt egy csodálatos visszahúzós csalt is megengedett védőjével szemben (2:2). A 28. percben gyors gólváltással lett 3:3 az állás, előbb ismét a lilák - Joós Zoltán révén - kerültek előnybe, amit a meccs egyik emberének, Kondrátnak a passzából a másik aznapi MVP, Konrád Márió egyenlített ki.

A 37. percben aztán egy kapu előtti birkózást követően Adler Tamás góljával először vezettek a hazaiak, és Mezőcsáti egyenlítése ellenére még maradt idejük, hogy egyetlen másodperccel a vége előtt meg is őrizzék azt a második szünetre. Ekkor Szenes Gábor éles szögből gyönyörű lövéssel talált be az újpesti kapu jobb alsó sarkába.

A harmadik harmadban Schittler szokás szerint egyenlített (5:5), ám ismét Kondrát villant és az 50. percben 6:5-re alakította az állást. Az újabb egyenlítésért foggal-körömmel harcoló lilák aztán kevesebb figyelmet fordítottak a védekezésre, és ezt Konrád Márió az 58. percben kétszer is kihasználta, megszerzett korongokkal a kapussal egy az egyben tudott duplázni, kialakítva ezzel a 8:5-ös végeredményt.

Az örömbe nemsokára sajnos üröm is vegyült, hiszen a meccset követő napon az utcán aljas és gyáva, tipikus genny támadás érte együttesünk kapusát, Forgács Pétert és hátvédjét, Palkovits Norbertet. Innen kívánunk nekik mielőbbi gyógyulást és a pályára mihamarabbi visszatérést!

Fehérvári Jegesmedvék – Ferencvárosi Pingvinek 4:11 (2:5, 1:1, 1:5)
A Ferencváros számára kötelező győzelem volt a fehérvári, hiszen pontvesztés esetén lemondhattak volna a továbbjutó helyek valamelyikének megszerzéséről. Az előző fordulóban a Sharks ellen hosszú idő után újra győzedelmeskedő Jegesmedvék ezen az estén nem is tudták útját állni a Pingvineknek, akik fölényes győzelemmel hozták el a három pontot, és fontos lépést tettek előre.

Hevület SE – Szombathelyi Pingvinek 3:4 büntetőkkel (0:2, 1:0, 2:1, 0:1)
A Hevület az előző évektől eltérően rengeteg pontot hullajt el, és nyugodtan kiérdemelte a döntetlen-specialista jelzőt. A bajnokság ezen szakaszában hazai pályán nagyon fontos lett volna számukra a győzelem, ám egy gyenge első harmad után már csak döntetlenre tudták menteni a rendes játékidőt (negyedszer végeztek ikszre 60 – 90 perc után), majd az idény során először, elvesztették a büntetőket.

A Szombathely a megszerzett két ponttal továbbjutott a négyes rájátszásba, valamint az is biztossá vált, hogy a Jégveled KSE is ott lesz az elődöntőben, hiszen a Hevületnek és a Ferencvárosnak is 16-16 pontja volt a 12. fordulót követően, viszont a tizenharmadik körben ez a két csapat készült megütközni egymással, így mindketten már nem szerezhettek hat-hat pontot a hátralévő két fordulóban. Márpedig ennek kellett volna történnie ahhoz, hogy egyaránt megelőzzék a forduló után 21 pontos sárga-mezes alakulatot.

A 13. forduló mérkőzései

Fehérvári Jegesmedvék – Jégveled KSE 3:5
A nyolcadik fordulóból a macik síelési mániája miatt elmaradt, és jóval a határidő után véglegesített meccsre a Jégveled sportszerűen péntek késő este elutazott. Számomra ez a meccs volt az első, amin személyesen nem tudtam ott lenni, így ennek a ténynek köszönhetően és a jegyzőkönyv hiányában csak annyit tudok megállapítani, hogy a csapat története során kilencedjére is legyőzte a Jegesmedvéket, ezzel megszerezte története 50. MAJL-ban aratott győzelmét, ezzel pedig sorozatban 6. győzelmét aratta az idei bajnokságban.

A szezont nyilván saját várakozásaik alatt is teljesítő fehérváriak szereztek három gólt, a Jégveled pedig az újabb három pontnak köszönhetően az alapszakasz megnyerésére is megkapta az esélyt.

White Sharks HC – Újpesti TE 4:10 (0:3, 2:3, 2:4)
Az Újpest ezzel a meccsel fejezte be az alapszakaszt, és három vereségüket követően nem is találhattak volna alkalmasabb ellenfelet a nyeretlenül utolsó cápáknál.

Schittler Ákos és Pichler Attila nagy meccse volt ez, míg a hazaiaknál a kétgólos Kis Gyulát kell mindenképpen kiemelni. A bajnokság címvédője 26 ponttal fejezte be az alapszakaszt, ami minimum a harmadik helyhez elég lesz számukra

Ferencvárosi Pingvinek – Hevület SE 7:6 büntetőkkel (3:0, 3:3, 0:3, 1:0)
A forduló legfontosabb találkozóját a Ferencváros és a Hevület játszotta, hiszen ezen a meccsen dőlhetett el a negyedik elődöntős hely sorsa. Ennek megfelelően a két csapat minden bizonnyal őrült meccset játszott egymással.

A zöldek az első harmadban lemosták vendégüket, háromgólos előnyre tettek szert, majd a másodikban ezt meg is őrizték. A végső 20 percben aztán a Hevületnek megint és ismét sikerült kiegyenlítenie, méghozzá úgy, hogy 1:15-tel a vége előtt még a kapusukat is lehozták, így szerezték meg a hatodik találatukat.

Ezzel eldőlt, hogy nem dől el semmi, azaz nincs meg a negyedik elődöntős, hiszen a büntetőket megnyerő Fradi csak egypontos előnyt szerzett riválisával szemben. Ráadásul papíron a Hevületnek állt még így is a zászló, hiszen az utolsó körben városi riválisukat, a Jegesmedvéket, míg a zöldek az idén jóval erősebb szombathelyieket fogadják a kiírás szerint. Nem dőlt el tehát semmi!

A fordulóra eredetileg kiírt harmadik találkozót, a Fehérvári Jegesmedvék – Szombathelyi Pingvinek meccset, elhalasztották.

BREAKING NEWS!!!

A SZOMBATHELYI PINVINGEK CSAPATA MA HIVATALOSAN LEMONDTA A FERENCVÁROS ELLENI BUDAPESTI VENDÉGJÁTÉKOT, ÍGY A MECCSET A LIGA 5:0-VAL A ZÖLDEK JAVÁRA ÍRJA. MINDEZ AZT JELENTI, HOGY A HEVÜLET MÁR NEM LEHET ELŐDÖNTŐS, A FERENCVÁROS PEDIG KÉSZÜLHET A RÁJÁTSZÁSRA.

A Szombathelyi Pingvinek alighanem szereztek maguknak egy örök ellenséget Fehérváron, hiszen a Hevületnek, mint fentebb írtam jó esélye volt bekerülni az első négybe. Ez a csapat egyébként története leggyengébb szezonján van így túl, hiszen a negyedik helynél gyengébb pozícióban (az ismert szezonokat tekintve) még sohasem végeztek. Azt azért meg kell jegyezni, hogy nem szép persze, amit a vasiak tettek, de a Hevület az idén bizony szokatlanul sok pontot elhullajtott a sorozatos döntetlenekkel.

A Ferencváros így szintén befejezte az alapszakaszt, 21 ponttal már biztosan a negyedik helyen végez. Hogy ki lesz az ellenfele az még kérdéses. Ha az utolsó körben a Jégveled legyőzi a White Sharks csapatát, akkor megnyeri a tabellát, és így a Pingvinekkel játsszák az elődöntőt.

Ha nem, és a remélhetőleg bepótolt Jegesmedvék elleni meccsüket megnyerik a szombathelyiek, akkor az Újpest az első. Ebben az esetben UTE-Fradi, Szombathely-Jégveled elődöntőkre kerül sor. A történtek okán igazából érdektelenné vált Hevület – Jegesmedvék találkozóra nem lepődnék meg, ha nem kerítenének sort a felek.


14 megjegyzés:

Névtelen írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
Névtelen írta...

Szombathely..?! Egyszerüen senkik vagytok hé hé egyszerüen senkikvagytok...undorítóak vagytok, de remélem jó mélyen benyaltatok a Fradinak ;)Ti!..senkiházi Kutyák.

Névtelen írta...

Ez nem éppen a legsportszerűbb húzás a Szombathely részéről, főleg, hogy ilyen következményekkel jár a Hevület számára. Ugyanakkor a Hevület idén rengeteg pontot veszített, mint látjuk, nem saját kezükben volt már a sorsuk, túlzás lenne ezért mást hibáztatni, mert azok nem kaparták ki részükre a gesztenyét. Akkor nem szólna senki egy szót sem, ha a Szombathely kiállt volna a Fradi ellen, de komolytalan, szívtelen játékkal vereséget szenvednek. A Hevület számára a végeredmény ugyan az, csak így, ahogyan alakult, persze sokkal keserűbb az ember szájíze!

Névtelen írta...

Az miért nem zavar senkit, hogy a White Sharks második éve nem hajlandó leutazni Szombathelyre és játék nélkül átengedik a pontokat?!

Névtelen írta...

2 db észrevétel:

1.) Az Újpestben a Pichler nem Zoltán, hanem Attila.

2.) A szezon előtti ligaértekezleten az UTE pont a fentiek miatt kezdeményezte, hogy a jelenlegi nevetséges pénzbüntetés helyett, sokkal magasabb összeggel sújtsuk azokat a csapatokat, akik nem állnak ki, hogy lehetőleg minden eredmény a jégen szülessen meg, minél kevesebb legyen a le nem játszott mérkőzés, a csapatok 2szer gondolják át, nem éri-e meg még is jobban lejátszani a mérkőzést. A csapatvezetők ezt a kezdeményezést leszavazták, ill. a szükséges többség nem volt meg. Ezek után nem kell csodálkozni, hogy egyes csapatoknak anyagilag jobban megéri inkább nem utazni, mikor az eredmény számukra már nem oszt, nem szoroz. Lehet, hogy érdemes lenne ismét elgondolkodni a magasabb pénzbüntetésen, ki nem állás esetén!

Tisztelettel: Pechl Péter

Névtelen írta...

Ugy gondolom mivel az AMATŐR ligában játszunk a testmosgás és az egészséges versenyszellem fentartása ennek az egésznek a célja még ha ez egy bajnokság keretei közé is van szoritva. Ilyen cselekedetekkel egy csapatnak nincs helye a sportályákon de még a sport közelében sem. Vicc röhely ez az egész gratulálok a Szombathelyi Pingvinek csapatának sportszocializáltságuk nulla.

Névtelen írta...

Történthez tartozik, hogy ezeknek a "roppant hálás" szombathelyi fiatalembereknek az idei és a tavalyi szezonban is, a hevület csapata megengedte a hazai meccsük időpontjának a megcserélését azért, nehogy az időjárás miatt ne tudják megrendezni azokat szombathelyen....

Elgondolkodnék a helyükben,jövőre Szombathelyi kutyák néven való indulásról

A négyes döntővel kapcsolatban annyit mondanék csak, hogy Hajrá Fradi!!!

Üdvözlettel:
Egy Hevület szimpatizáns

Gabi (Hidegfront) írta...

Pechl Petinek: Sorry, Pichler nevét elírtam, de javítottam a dolgot. Látod, mondtam én hogy meg van álmodva a döntő párosítása :))

sityu írta...

Nem volt éppen sportszerű húzás, maradjunk ennyiben.Gratulálok a Fradinak, sajnálom a szívemhez közel álló fehérváriakat, de továbbra is HAJRÁ JÉGVELED!!! Legyen meg a második!!!

Névtelen írta...

Gabi! Ne szaladj ennyire előre! Annyi már biztosan kijelenthető, hogy az elődöntőben elkerüljük egymást, mert vagy Ti, vagy mi végzünk az első helyen. De az általad kívánt vagy megálmodott álomdöntőhöz előbb még mindkettőnknek meg kell nyerni az elődöntőt, majd utána lehet tovább álmodozni! :-)
Üdv: Péter

Gabi (Hidegfront) írta...

De azért lehet :))

Off: Hozzászóláshoz válasszatok nevet az identitás választásánál lentebb!

Névtelen írta...

Első gondolatunk az volt(az öröm mellett) mikor megkaptuk a Szombathelyi emailt, hogy "szegények", mit fognak szólni, milyen szar dolog így kiesni és fordított esetben mit éreznénk. Nekünk sem ugyanaz az érzés így bejutni, mint csatában felülkerekedni, főleg azután, hogy milyen jó meccset játszottunk a múlt hétvégén velük és honnan hozták vissza azt a meccset is!

DE!

Mindenki elfelejti (főleg a fenti acsarkodók), hogy a 2005-2006-os szezonban, hogy adta le a Hevület az utolsó meccsét a Fehérvári Jegesmedvéknek (városon belül, még csak utazási problémák sem vetődhettek fel)és, hogy maradunk ki az az évi döntőből! Nekünk sem esett jól, nem is játszottuk le a meccset a harmadik helyért.

Na ilyen érzés volt, akkor nekünk!

Hozzáteszem ennek ellenére le a kalappal a Hevület eredményei és játéka előtt, az egyik legkorrektebb csapat a ligában.

A Szombathelynek pedig szíve joga nem felutazni, számára tét nélküli meccsre 230 Km-t.

Üdv.:Malachowsky Csaba

bence írta...

Mi ez a nyálazás itt? Ez egy komolytalan oldal, nincs helye ennyi komoly kommentnek.

zvezda írta...

engem a név változtatás fogott meg mint ötlet. azt lájkolnám. "szombathelyi kutyák" vagy bármi más, tökmindegy nekem, de hogy két pingvin van az tiszta vicc. :) mondjuk megvan az a kétségtelen előnye, hogy mikor a vasi tábor, az ámátőr liga legnépesebbike (kint az egész város), rázendít a 'hajrá pingvinek'-re, nos azt egész magunkénak érezzük...